Vasárnapi zárva tartás: Az OKSZ szerint pártpolitikai lépés lenne a népszavazás
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nem csatlakozik a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) vasárnapi pihenőnappal kapcsolatos népszavazási kezdeményezéséhez.
Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkárának korábbi, az OKSZ csatlakozási szándékát firtató kérdésére adott válasz szerint az OKSZ tagjai a vasárnapi zárva tartással kapcsolatos kérdésekben nem voltak egységes állásponton, és az utóbbi időszak fejleményei alapján úgy ítélik, hogy mára részben pártpolitikai üggyé is vált a kérdés.
Az OKSZ tagjainak egységes állásfoglalása, hogy a pártpolitikai jellegű lépésektől távol tartja magát, a fennállása óta folytatott gyakorlatának megfelelően, így az OKSZ nem tud csatlakozni a népszavazási kezdeményezéshez - olvasható a szövetség honlapján.
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ) szerdán azt közölte, hogy csatlakozik a VOSZ és a Liga Szakszervezetek által kezdeményezett népszavazáshoz szükséges aláírásgyűjtéshez a vasárnapi pihenőnapról szóló törvény visszavonása érdekében.
A parlament tavaly december 16-án szavazta meg a vasárnapi pihenőnap bevezetését, így 2015. március 15-étől a hét utolsó napján nem lehet majd dolgoztatni a kereskedelemben. A jogszabályban kivételként rögzítették, hogy az adventi időszakban és az év egy szabadon választható vasárnapján nyitva lehetnek az üzletek. A törvény azzal kapcsolatban is több kivételt tartalmaz, hogy mely boltok lehetnek nyitva vasárnaponként, így például a 200 négyzetméternél kisebb üzletek kinyithatnak a hét utolsó napján, de csak a tulajdonos vagy családtagja dolgozhat benne.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.