Gazdaság hvg.hu 2015. február. 27. 08:38

Paks II.: Már csak takargatni akarnak

A kormány – egy csütörtök este felbukkant módosító szerint – már nem 15, hanem inkább 30 évre javasolja titkosítani az új magyarországi atomerőmű-beruházás dokumentumait. Pénteken a törvényalkotási bizottságban szavazhatnak is róla.

Az első napirendi pont lesz péntek reggel az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága előtt az a módosító indítvány, mely a Paks II. megépítéséről szóló törvényben többek között az eddigi, sok mindenki által már kifogásolt 15 évről annak duplájára növelné a beruházást előkészítő dokumentumok titkosítási idejét.

Az atomerőmű bővítéséről szóló javaslat bizottsági vitája az orosz részvétel és környezetvédelmi szempontok miatt eddig is parázsnak ígérkezett, de most még izgalmasabb lehet – írja az Origo. Az ellenzéki, illetve civil-szakmai szervezeteken kívül már az eredeti elképzelést is kritizálta néhány neves fideszes, köztük Illés Zoltán volt környezetvédelmi államtitkár, illetve az a Bencsik János, aki a második Orbán-kormányban energia és klímaügyi államtitkárként dolgozott.

Fülöp Máté

Utóbbi a Facebook-oldalára ki is írta: egy ilyen méretű, egyébként is közpénzből épülő beruházás esetén szerinte állampolgári jog az alapvető információk hozzáférése. Ez a gondolat azonos az Energiaklub évek óta hangoztatott, és korábban többször is perre vitt (és meg is nyert) álláspontjával.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. március. 27. 11:18

Trumpcesszió: terv is van az elnök tombolása mögött, vagy csak gödörbe kormányozza az USA-t?

Vámháborút szít, szövetségeseket fenyít, és úgy akarja gyengíteni a dollárt, hogy az közben erős is maradjon – hivatalba lépése után szinte azonnal agresszív és követhetetlen gazdasági döntéseket hozott Donald Trump. A bizonytalanságok miatt nő az amerikai recesszió esélye, az elnök hívei szerint viszont mindez nem kapkodás, hanem egy átgondolt mesterterv része, amellyel Trump újraírná a játékszabályokat, és amelynek központi eleme a zsarolás.