"Simicska-katonákat" várnak a közmédiához az Együtt szerint
Az "alpári stílusú médiaháború" pénteki kitörése után az Együtt azt követeli a kormánytól, hogy ne tegye a közmédiát "a leszerepelt fideszes propagandamunkások kifizetőhelyévé".
A múlt pénteken kirobbant, alpári stílusú médiaháború, illetve a Simicska Lajoshoz köthető médiabirodalom vezetőinek lemondása után a fejlemények egyértelműen arra utalnak, hogy a közmédiában "az Orbán Viktor irányába végletesen elkötelezett és elfogult egykori Simicska-katonák" számára készítik elő a pozíciókat – írta közleményében Szabó Szabolcs, az Együtt képviselője.
Szerinte "beigazolódni látszik azon félelmünk, hogy a Habony Művek vezetésével a Fidesz egy új kormánypárti médiabirodalom kidolgozásán fáradozik, melynek előkészítését hónapok óta tapasztaljuk".
Az Együtt politikusa szerint a Fidesznek nem volt elég az eddig is működő közszolgálati tévé és rádió "megszállása", hanem további csatornákat tervez indítani. Azt írta, a kérdésére az MTVA nem árulta el, miért van szükség az új adókra és egészen pontosan milyen személyi állománnyal kívánják elindítani például az új közszolgálati hírcsatornát.
"Elfogadhatatlan, ha a teljes hazai felsőoktatásra fordított összeg több mint felének megfelelő központi forrással támogatott közmédia az Orbán–Simicska-médiaháború részévé válik. A közmédia feladata a kiegyensúlyozott és elfogulatlan tájékoztatás, nem pedig a fideszes oligarchák háborújában 'megsérült' tábornokok rehabilitációs intézete" – tette hozzá.
Hozzátette, felszólítják a kormányt és "a vele tisztázatlan viszonyt ápoló Habony Árpádot, hogy fejezzék be a közmédia megszállását, valamint a közpénzek fideszes becsatornázásán fáradozó Simicska Lajossal fennálló nézeteltérésüket lehetőleg további közpénzek lenyúlása nélkül, valamint a békés állampolgárok vegzálása nélkül rendezzék le. Egyben intézkedjenek, hogy az eddig lenyúlt közpénzek lehetőleg kerüljenek vissza az állami kasszába."
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.