Gazdaság MTI 2015. február. 07. 12:23

Nobel-díjas közgazdász: "Európa mérget adott be gyógyszer helyett"

Az euróövezetnek egyben kell maradnia, de ha már valakinek mindenképpen távoznia kell, akkor inkább Németország legyen az, ne Görögország - mondta Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász a CNBC tévécsatornának még január végén adott interjúban.

"Közeledési szándékkal hozták ugyan létre, de még semmi nem osztotta meg Európát annyira, mint az euró" - fogalmazott a Columbia Egyetem professzora az interjúban. Nem csak a görög gazdaságnak van baja az euróval - mutatott rá. "A Görögországra kényszerített gazdaságpolitika egész egyszerűen nem működik és ugyanez a helyzet Spanyolországgal és más országokkal is."

Joseph Stiglitz egyike annak a 18 neves közgazdásznak, akik még januárban a Financial Times lapban megjelent nyílt levelükben adtak hangot annak a meggyőződésüknek, hogy egész Európa számára az lenne az előnyös megoldás, ha az adósság részleges elengedésével és a törlesztési moratórium feltételekhez kötött meghosszabbításával adnának új esélyt Görögországnak. Levelükben hangsúlyozták ugyanakkor, hogy Görögországnak reformokat kell végrehajtania.

"Görögország valóban hibázott, de Európa még nagyobb hibákat követett el" - fogalmazott az interjúban a közgazdász professzor. "Mérget adtak be gyógyszer helyett. Ezért az adósság lett az, ami növekedett és a gazdasági teljesítmény az, ami csökkent."

"Úgy gondolom Görögország jobban jár, ha elhagyja az euróövezetet. Egy átmeneti korrekció után egészen biztosan növekedésnek indul" - mondta. "Mihelyt ez megtörténik, Spanyolország és Portugália is felismeri, hogy 'mérget adtak be neki' de van más megoldás is."

Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász a tévéinterjúban rámutatott, hogy a problémát valójában az euróból igen nagy hasznot húzó Németország jelenti. "Sok közgazdász szerint az lenne a legjobb megoldás Európának, hogy ha az euróövezet már amúgy is bomlik, akkor inkább hagyja el Németország.

A német márka ezt követően erősödne, ami viszont alaposan visszavetné a német gazdaságot" - mutatott rá. Németország ettől talán ráébredne mekkora nagy szüksége is van valójában az euróra, az összetartásra, és valószínűleg jóval nagyobb hajlandóságot mutatna a problémákkal küszködő nemzetgazdaságok megsegítésére is.    

zöldhasú
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.