2015. február. 07. 10:08 MTI Utolsó frissítés: 2015. február. 07. 10:08 Gazdaság

"Heteken belül kifogyhatunk a pénzből" - figyelmeztet a görög gazdasági miniszter

A görög gazdasági miniszter szombaton arra figyelmeztetett, hogy márciusban likviditási problémáik lesznek, ha nem nőnek az adóbevételek. A Wall Street Journal napilapnak adott interjújában Jeórjiosz Sztathakisz azt mondta, "majd akkor meglátjuk, hogy mennyire lesz kemény Európa".

A miniszter szerint az adóbevételek és más kormányzati bevételek visszaesése miatt pénzügyi szempontból az összeomlás szélén állnak. Az adóbevételek nagyjából 7 százalékkal, 1,5 milliárd euróval csökkentek tavaly decemberben novemberhez képest. Jeórjiosz Sztathakisz szerint valószínűleg januárban is hasonló mértékű havi bevételcsökkenés volt.

Az adóbevételek azért estek, mert több görög adós nem fizetett az államnak, mivel abban bízik, hogy az új görög kormány hamarosan csökkenti adóterheket. Sokan nem fizetik be a népszerűtlen új ingatlanadót se, ami nem igazán meglepő, mert a kampány során a mostani görög kormány is kritizálta azt.

Más görög tisztviselők is úgy nyilatkoztak, hogy februárban már gondot okozhat a nyugdíjak kifizetése. Jeórjiosz Sztathakisz szerint pedig 4-5 milliárd euró pénzügyi támogatásra lenne szükségük júniusig.

A gazdaságügyi miniszter azonban túl markánsan fogalmazott a napilapnak adott interjújában, mert szombat reggel a görög pénzügyminisztérium már kármentésbe kezdett. Dimitrisz Mardasz pénzügyminiszter-helyettes a Mega TV-nek adott interjújában már azt magyarázta, hogy addig biztosan nem lesznek fizetése gondjaik, ameddig tárgyalnak a hitelezőikkel. A miniszterhelyettes szerint még akkor is tudnak pénzt találni kiadásaikra, ha a tárgyalások elhúzódnak májusig.

 

zöldhasú
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.