2015. január. 16. 21:26 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. január. 16. 22:51 Gazdaság

Kiderült, hányan kapták az idén megszűnő segélyeket

Rétvári Bence írásbeli kérdésekre adott válaszaiban foglalta össze, hogy hány ember kapta azokat a segélyeket és támogatásokat, amelyeket idén március elsejével megszüntetnek.

Közel 38 ezren kaptak 2013-ban olyan rendszeres szociális segélyt, amelyet idén március 1-ével megszüntetnek. A szintén megszűnő lakásfenntartási támogatásból 455 ezren, az adósságcsökkentési támogatásból pedig mintegy 10 és fél ezren részesültek - derül ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztérium államtitkárának Bangóné Borbély Ildikó és Korózs Lajos MSZP-s képviselők kérdéseire adott válaszaiból.

A rendszeres szociális segélyt az olyan aktív korú, nem foglalkoztatott személyek kapták, akiknek a családjában az egy főre jutó jövedelem 25 650 forint alatt van, ezt az ellátást pedig 2013 év végén 37 973-an kapták, köztük egészségkárosodottak, a nyugdíjkorhatárt öt éven belül betöltők, olyanok, akik 14 éven aluli gyermeket neveltek, illetve olyanok, akik helyi rendelet alapján kaptak segélyt, átlagosan 25 300 forintot.

Március elsejétől ilyen támogatás azonban nem lesz, akik eddig ebben részesültek, más támogatásokat kérhetnek, ilyen a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, melynek összege havi 22 800 forint, és amelyet csak olyanok kaphatnak, akik legalább 30 napot dolgoztak az évben közmunkásként, vagy máshogy. A nem munkaképesek egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatást kérhetnek majd.

A havonta mindössze néhány ezer forintos (minimum 2500), de a rezsiköltségek kifizetését segítő lakásfenntartási támogatást is megszünteti a kormány március elsejével, mint írják, az ennek a célnak megfelelő ellátásról az önkormányzatok dönthetnek, ennek összegét is az önkormányzatok szabhatják meg, ahogy azt is, hogy kik kaphatják. A megszűnő támogatást 2013 végén 454 866-an kapták.

Az adósságcsökkentési támogatással szintén a rezsiköltségek kifizetését próbálták segíteni - de csak idén március elsejéig. A 2013-ban 10 463 embert érintő pénzbeli segítség helyett szintén az önkormányzatok dönthetik el, hogy kinek adnak és mennyit.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.