2015. január. 09. 06:06 MTI Utolsó frissítés: 2015. január. 09. 08:36 Gazdaság

Matolcsyék bekeményítése milliárdokat hozhatott a konyhára

A tavalyi volt az első teljes év, amikor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzpiacok felügyeletét is ellátta. A jegybank elődjénél jóval keményebben lépett fel, nagyságrendekkel több büntetést rótt ki, és ez a szigor az idén is marad, sőt fokozódik – írta a Napi Gazdaság pénteken.

Az MNB 2013 októberében vált egyben a pénzpiacok felügyeleti szervévé is, és csak 2013 negyedik negyedévében 584,2 millió forint bírságot szabott ki, ami több, mint elődjének, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) 2012-es 555,6 millió forintos egész évi bírságbevétele.

Tavaly csak a pénzpiacon indított átfogó vizsgálata nyomán a jegybank 1,644 milliárd forint bírságot rótt ki, a Fortress-ügy néven elhíresült csalássorozatban pedig 1,251 milliárd forintot. E két nagy tétel 2,895 milliárd forinttal már önmagában több, mint a PSZÁF teljes bírságbevétele volt 2009 és 2012 között (2,740 milliárd forint) – írta a lap.

A tavalyi év hivatalos összegzése még készül az MNB-ben, a számokat később publikálják, de a Napi Gazdaság becslése szerint első teljes piacfelügyeleti évében összesen 3,174 milliárd forint bírságot szabott ki a jegybank. Hozzáteszik, hogy az MNB ígérete szerint a piacfelügyelet fellépése az idén, ha lehet, még erélyesebb lesz, hiszen a hiteltermékekkel kapcsolatos elszámolásnak szigorúak a feltételei, amelyek betartatása a jegybank egyik legnagyobb kihívása.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.