A fizetőssé vált autópálya-szakaszokon közlekedő BKV-buszok után is meg kell fizetni a 20 ezer forintos éves megyei matricát. A BKV még nem tudja pontosan, mekkora többletköltséggel jár számára az új útdíjrendszer, de becslések szerint 5-10 millió forint lehet az összeg.
Egyelőre nem tudják megmondani, pontosan mekkora többletköltséget jelent a BKV-nak a január 1-jével bevezetett útdíj, de az Index úgy értesült, évi 5-10 millió forint lehet az összeg. A kiesés mértékét csak év végén tudják megmondani – közölte hivatalosan a cég.
A fizetőssé vált szakaszokon járó buszoknál figyelembe kell venni az ott közlekedő buszok számát, az esetleges járműcseréket, valamint az előre nem megbecsülhető operatív pótlásokat.
A BKV több agglomerációs járata közlekedik az érintett szakaszokon. A ferihegyi repülőtérre közlekedő buszok után is meg kell venni a 20 ezer forintos éves megyei matricát, vagyis annyiszor 20 ezret kell kifizetni, ahány busz közlekedik a reptérre vezető, mindössze 500 méteres fizetős szakaszon.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.