2014. december. 27. 09:08 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 27. 09:08 Gazdaság

Nincs pénz a fővárost elkerülő vasútvonalra

Bizonytalanná vált a fővárost délről elkerülő új villamos vasútvonal (V0) építése a Magyar Nemzet szombati cikke szerint.

A Budapestet elkerülő vasúti körgyűrű építése tavaly februárban kapott zöld jelzést a kormánytól. A kizárólag teherszállításra szolgáló, kétvágányú, villamosított, 113 kilométeres vasútvonal Tatabánya és Cegléd között épült volna. A kormány vizsgálta, hogy a kínai fejlesztési bankkal kötött egymilliárd eurós együttműködés vagy uniós források terhére valósuljon-e meg a beruházás. Akkor úgy tervezték, hogy a kivitelezés 2014 tavaszán elkezdődik, és a vonatok 2017-ben már közlekedhetnek az új pályán. 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóosztálya a lap megkeresésére közölte: a pénzügyi konstrukció megtárgyalása a tervezettnél több időt vesz igénybe. A Kínai Fejlesztési Bankkal (CDB) folyamatosak a tárgyalások, és bíznak benne, hogy a következő hónapokban meg tudnak egyezni a függőben lévő kérdésekben. 

A lap megtudta, hogy nem áll rendelkezésre más forrás, a 2014-2020-as költségvetési ciklusban nincs a beruházásra fordítható európai uniós keret.

zöldhasú
Hirdetés