2014. december. 12. 16:07 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 12. 16:08 Gazdaság

Már 13 szervezet csatlakozott a szakszervezeti gigatüntetéshez

A LIGA által szervezett hétfői forgalomlassító akcióhoz csatlakozott egyebek mellett a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, a Független Egészségügyi Szakszervezet, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége és a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete is.

Egyre több szakszervezet és munkavállaló jelzi csatlakozási szándékát a LIGA Szakszervezetek december 15-i országos demonstrációjához, sőt az Európai és Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség is szolidaritásáról biztosította a szövetséget - mondta Gaskó István, a szakszervezeti szövetség elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Az elnök hangsúlyozta, hogy az eddig csatlakozott 6 szervezet után újabbak - a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, a Független Egészségügyi Szakszervezet, a Közlekedési Munkástanácsok, és a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete, valamint a Vasas Szakszervezeti Szövetség - jelezték, hogy részt szeretnének venni az ország több mint 60 pontjára tervezett félpályás útlezárásokban. 

Tüntet hétfőn a dohányipari szakszervezet is reggel 8-tól előreláthatólag délután 5-ig. A nap első felében a szakszervezet forgalomlassító felvonulást hirdet Budapestre. A délben kezdődő demonstrációra a Parlement elé mintegy 1000 embert várnak.

5 elemből álló csomagot állítottak össze, amelyben megállapodást szeretnének kötni a kormánnyal. Ez az 5 elem a jövő évi, megfelelő nagyságú bérfejlesztés, a munka törvénykönyvének felülvizsgálata, az alkotmányos sztrájkjogot elvonó sztrájktörvény módosítása, a korkedvezményes nyugdíjrendszer megtartása, valamint a béren kívüli juttatások adózásának változatlanul hagyása - mondta Gaskó István.

A LIGA elnöke kifejtette, hogy ha a hétfői tiltakozás nem vezet eredményre, akkor további tiltakozó akciókat mérlegelnek. Vannak stratégiai helyzetben lévő szakszervezetek, melyek már a sztrájk megszervezésén gondolkoznak - fogalmazott. 

Elmondta: az állampolgárok megértését és támogatását kérik a hétfői félpályás útlezárásokkor. Az általuk megfogalmazott ötelemű csomag 4 millió magyar munkavállalót érint - fűzte hozzá. 

Politikai pártokat nem várnak az akcióra, kizárólag olyan munkavállalókat és szakszervezeteket, akik egyetértenek a céljaikkal - mondta Gaskó.

zöldhasú
Hirdetés