2014. december. 06. 12:02 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 06. 11:54 Gazdaság

A devizahitelesekkel kapcsolatosan újra módosult a végrehajtási törvény

December 6-án lépett hatályba a végrehajtási törvény újabb módosítása, amely kimondja: nem akad meg a devizahiteles lakással kapcsolatos végrehajtás akkor, ha a végrehajtást helyi önkormányzat, illetve az önkormányzat vagy az állam kizárólagos tulajdonában lévő cég kéri, vállalva az ingatlan felújítását és munkaerő-piaci célú bérbeadását.

A törvényjavaslatot még szeptember végén beterjesztő Csöbör Katalin (Fidesz) azzal indokolta a végrehajtási törvény ilyen kiegészítését, hogy ezzel kikerülhető a devizahiteles törvényben megfogalmazott végrehajtási, illetve kilakoltatási moratórium ezekben a speciális esetekben, amikor az önkormányzat, illetve állami cég indítana végrehajtást. A javaslat alkotmányos indoka az, hogy a jogalkotó minden eszközzel segítse a munkahelyek létesítését - állt az indoklásban.

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára - a törvényjavaslat tárgyalásakor - októberben elmondta, hogy az új szabály célja: a településeken az önkormányzatok bérlakások biztosításával tudják segíteni a munkahelyek, vállalkozások létesítését.

A mostani módosítás szorosan kapcsolódik az első devizahiteles törvényhez, amely a devizahiteles ügyekben a végrehajtás szüneteltetését rendelte el. Ez alapján folytak - folynak - a bankok által indított perek, amelyekben a szerződési feltételeik tisztességtelenségének törvényi vélelmét kívánják megdönteni. Azokban az esetekben, amikor a lakást már a devizahiteles törvény hatályba lépése - július 26. - előtt értékesítették, a kiürítés (kilakoltatás) elmarad a törvény szerint.

A devizahiteles törvény elfogadásával egyidőben, idén nyáron, módosította az Országgyűlés a végrehajtási törvényt is. Ez viszont úgy szólt, hogy a kilakoltatási moratórium nem alkalmazható akkor, ha a lakást - még a moratórium elrendelése előtt - helyi önkormányzat, illetve az önkormányzat vagy az állam kizárólagos tulajdonában lévő cég vásárolta meg az árverésen.

A módosítás további megkötéseket is tartalmazott, így a vásárló önkormányzatnak, illetve köztulajdonú cégnek vállalnia kellett, hogy - a lakás birtokbavételétől számítva - 2 éven belül felújítja azt, továbbá pályázatot ír ki a lakás bérbeadására, a településen munkát vállalók számára. Ennek analógiájára módosult ismét a végrehajtási törvény.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.