2014. november. 14. 13:05 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 14. 13:08 Gazdaság

A harmadik negyedévben is erősödött a görög gazdaság

Hat év recesszió után már két negyedévben erősödött a görög gazdaság. Az Elstat görög statisztikai hivatal pénteken ismertetett adatai szerint a görög hazai össztermék 1,7 százalékkal nőtt a szeptember végével zárult három hónapban a tavalyi azonos időszakhoz képest.

Az Elstat rámutatott arra is, hogy a felülvizsgált adatok szerint már a második negyedévben is nőtt a gazdaság, az adatot 0,3 százalék csökkenésről 0,4 százalék növekedésre változtatták ugyanis, míg az első negyedévit 1,1 százalékos csökkenésről 0,4 százalék gyengülésre módosították.

A harmadik negyedévben a görög gazdaság 0,7 százalékkal nőtt a második negyedévhez viszonyítva.

Athén fő hitelezői arra számítanak, hogy idén 0,6 százalékkal nő a görög gazdaság, jövőre pedig 2,9 százalékkal.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.