Júniusban jönnek az új Solaris-Skoda trolik Budapestre
Aláírták a fővárosi trolibuszbeszerzésről szóló szerződést pénteken Budapesten. Az első új trolibuszok júniusban állhatnak forgalomba.
A szállítási szerződést Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes jelenlétében írta alá Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója Karel Majer, a Skoda Electric igazgatóságának tagja és Tomasz Wozniak, a Solaris Bus & Coach kereskedelmi vezetője.
Szeneczey Balázs az aláírást megelőzően azt mondta, a Solaris-Skoda konzorcium nyerte a fővárosi trolibusz-beszerzési tendert. A 18 milliárd forint összértékű közbeszerzés 108 új trolibusz vásárlására ad lehetőséget, ebből jövőre 24 érkezik a fővárosba nettó négymilliárd forintért. Ezek a belvárosi, illetve a zuglói vonalakon állnak majd forgalomba.
Ha a szükséges források rendelkezésre állnak, akkor további 84 trolibusz szerezhetnek be – tette hozzá.
Szeneczey Balázs azt mondta, a járműbeszerzésnek köszönhetően véget ér a "retro korszak", hiszen megkezdődik a legöregebb, huszonöt éves, elavult, kényelmetlen járművek selejtezése. Az új trolibuszok közül 14 szóló, 10 csuklós lesz. Az alacsonypadlós, légkondicionált járművek négykilométeres folyamatos felsővezeték nélküli közlekedésre is alkalmasak – közölte.
Felidézte azt is, hogy a szerződéskötés egy hosszadalmas közbeszerzési folyamat eredményeként vált lehetővé. Mint mondta, a szerződéskötés csúszása a Közbeszerzési Döntőbizottság hibája. Szerinte új csuklós trolibuszt 18-20 éve nem vásárolt a főváros. A jelenlegi járműbeszerzés biztosítja a budapesti trolibuszhálózat középtávú működését – mondta Szeneczey Balázs.
Azt mondta, Budapest vezetése elkötelezett a környezetbarát és gyors, kötöttpályás közlekedés mellett. Ebben látjuk a fővárosi közlekedés jövőjét – tette hozzá.
Vitézy Dávid szerint a késedelem nem a főváros és nem a BKK hibájából történt. Az elnyert európai uniós forrásokat fel fogják használni, abból semmit nem veszítenek el – tette hozzá.
Szólt arról is, hogy Budapesten is gondolkodnak azon, hogy az elektromos buszok irányába lépjenek tovább. Az első, részben elektromos meghajtású buszflotta most érkezik a fővárosba – mondta Vitézy Dávid megjegyezve, hogy ez még inkább kezdeti kísérletezés. Ugyanakkor azt is mondta, hogy Budapest már most is élen jár az elektromobilitás területén.
A trolibeszerzés projektje többször is megcsúszott: először érvényes ajánlat híján kellett érvénytelenné nyilvánítani a közbeszerzési eljárást, a második próbálkozásnál pedig a Közbeszerzési Döntőbizottság semmisítette meg az eredményt. Ezt az ügyet a BKK bíróságra vitte, ott megsemmisítették a bizottság határozatát, de ez még nem emelkedett jogerőre. Ezzel párhuzamosan a BKK új tendert indított, ennek nyertese lett a Solaris-Skoda konzorcium.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.