Orbán: talpon kell maradniuk az energiaszolgáltatóknak is
Várhatóan a jövő év első negyedévében jön létre az első magyar közszolgáltató társaság, amely a lehető legolcsóbban biztosítja majd a rezsiszolgáltatásokat - mondta a kormányfő a Salgótarjáni Városi Televíziónak csütörtökön adott interjúban.
Talpon kell maradniuk az energiát szolgáltató cégeknek is, és a vitákban a kormány arra jutott, hogy csak akkor lehet tisztán látni, ha létrehozzák a kizárólag állami tulajdonban álló nagy közszolgáltató társaságot - mondta Orbán Viktor.
Hozzátette, így a rezsicsökkentés következő fontos eseménye a jövő év első negyedében várható.
Országosan azon intézkedések egyikéről beszélünk, amelyeket mindenki támogat - Bokros Lajost és a baloldal vékony részét leszámítva -, és "én is büszke vagyok rá" - mondta Orbán Viktor a rezsicsökkentésről. Azt mondta, a kommunizmusban minden januárban emelkedett a rezsi, és a rendszerváltás sem hozott ebben változást, "a magyarokról hét bőrt is lehúztak".
"Örülök, hogy nekem jutott osztályrészül az a kötelesség és egyben lehetőség, amit a kétharmados győzelmünkkel adtak nekünk az emberek 2010-ben (...), hogy azt mondhassuk, ennek vége van" - fogalmazott.
Kitért arra, hogy Salgótarjánban, ahol országosan kiugróan magas volt a vízdíj, becsületbeli ügy volt annak csökkentése, ezt az önkormányzat és a kormány megígérte, és meg is tette.
A miniszterelnök az interjúban azt mondta, csütörtökön két, a munkahelyteremtésre vonatkozó megállapodást kötött Székyné Sztrémi Melinda fideszes polgármesterrel. Egyrészt további 400 közmunkás bérét biztosítja a kormány, másrészt új ipari parkot hoznak létre a városban, mivel a régi megtelt.
A kormányfő szerint kötelezettségének érzi, hogy olyan gazdaságpolitikát folytassanak, amelynek eredményeképpen minden ember, aki dolgozni akar Salgótarjánban, valamilyen munkalehetőséget talál magának. Hozzátette, hogy ezt a célt szolgálja a 21-es főút négysávosítása is.
Hozzátette, Bátonyterenyétől Ózdig is építenek egy négysávos autóutat, ami azt jelenti, hogy Ózdot is el lehet majd érni Budapestről négysávos közúton, így ezt a térséget lényegében bekapcsolják az ország gazdasági vérkeringésébe.
Arról is beszélt, hogy Salgótarjánban azért fontos az ipari park, mert az autóút önmagában nem teremt munkahelyet, csak lehetőséget ad; ahhoz jó városvezetés, a vállalkozásokat támogató polgármesterasszony, jó testület, jó helyi politika is kell, valamint kell egy együttműködés a kormánnyal.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.