Parragh: nem másolható mások gazdasági csodája
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint meg kell tanulni, hogy hitelből nem teremthető tartós növekedés, az uniós forrásokat pedig gazdaságfejlesztésre kell fordítani.
Parragh László szerint nem másolható egy az egyben más államok gazdasági csodája, de meg lehet belőlük tanulni, hogyan lehet egy-egy államban megragadni a kedvező pillanatot, kiaknázva a nemzet erőforrásait.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a KAVOSZ Zrt. országos vállalkozói fórumsorozatának mosonmagyaróvári rendezvényén szerdán arról beszélt: lényeges, hogy tanuljunk a hibákból. Meg kell tanulni, hogy hitelből nem teremthető tartós növekedés, az uniós forrásokat pedig gazdaságfejlesztésre kell fordítani. Véleménye szerint hibás volt a csekély állami szerepvállalás gondolata, továbbá a monopol-pozíciókat nem szabad feladni, vagy ha igen, akkor is csak erős állami kontroll mellett.
A magyarországi kis- és középvállalkozások helyzetbe hozásáról szólva megjegyezte: ezeknek a hatékonysága alig egyharmada az uniós versenytársakénak, miközben a nagyvállalatoké gyakorlatilag megegyezik a nyugati riválisokéval.
Árvay István (Fidesz) megbízott polgármester azt emelte ki: a gazdaságélénkítés helyben szerteágazó feladatokat ró az önkormányzatra, hiszen - mint Mosonmagyaróvár példája is mutatja - egyszerre kell a munkaerőt biztosító ösztöndíj-programot indítani, és biztosítani a máshonnan érkező szakemberek elszállásolását.
Elmondta: azon vannak, hogy az érdekelt helyi cégekkel összefogva a győrihez hasonló életpálya-modellt indítanak, miközben munkásszállók kialakításába kezdtek, és az itt letelepülni kívánó dolgozók számára kedvezményes telekvásárlási programot hirdetnének.
Hangsúlyozta: míg korábban, anyagi lehetőségeihez mérten túlzott feladatai miatt egyetlen szabadon elkölthető, fejlesztésre fordítható forintja sem volt a városnak, adósságának állami átvállalása után már évi 300 millió forintnyi forrás felett rendelkezhetnek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.