Elhalasztották az ítélethirdetést az UniCredit Ingatlanlízing ügyében
Október 21-re halasztotta a határozat kihirdetését a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla kedden az UniCredit Ingatlanlízing Szolgáltató Zrt. magyar állam ellen indított, devizahitelekkel kapcsolatos perében.
A felperes pénzügyi intézmény és az alperes állam egyaránt fellebbezett az első fokú ítélet ellen, amelyben a bíróság elutasította a felperes keresetét.
A felperes fellebbezésében azt kérte, helyezzék hatályon kívül az első fokú ítéletet, a bíróságot kötelezzék új tárgyalásra és állapítsák meg, hogy az általa alkalmazott szerződési feltételek tisztességesek. Kérte továbbá, hogy a Fővárosi Ítélőtábla forduljon az Európai Bírósághoz, valamint a per felfüggesztése mellett az Alkotmánybírósághoz (Ab).
A magyar állam az ítélet indoklásának megváltoztatását és kiegészítését kérte. Ellenkérelmében kifejtette, hogy a jogszabály rendelkezései világosak, nincs visszamenőleges hatályuk, megfelelő felkészülési időt adnak és megfelelően biztosítják a jogorvoslati jogot, ezért indokolatlannak tartja, hogy a tábla az Ab-hoz forduljon. Emellett a törvény nem ütközik az uniós joggal sem.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.