2014. szeptember. 13. 09:19 MTI Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 13. 09:20 Gazdaság

Magyarországon bővült legjobban a foglalkoztatás

Az európai uniós tagállamok közül Magyarországon nőtt a legjobban, 3,1 százalékkal a foglalkoztatás 2014 második negyedévében az előző év azonos időszakához képest - közölte az NGM.

A közleményben idézték Szalai Piroskát, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős volt miniszteri biztost, aki kiemelte: ez a növekedés négy és félszer akkora, mint az uniós átlag. A rangsort az idei év mindkét negyedévében Magyarország vezeti e területen éppúgy, mint a munkanélküliség csökkenésében - tette hozzá.

Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a múlt év hasonló időszakához viszonyítva már 18 országban nő, és csupán 5-ben csökken a foglalkoztatás. Az Európai Unió 28 országának átlagos növekedése 0,7 százalék, míg az euroövezetben 0,4 százalék volt. Ebben az időszakban a legjelentősebb mértékben, 3,1 százalékkal Magyarországon bővült a foglalkoztatottak létszáma, amelyet Nagy-Britannia követ 2,7, illetve Málta 2,6 százalékkal.

Az uniós foglalkoztatás az idei év első negyedévében emelkedett először, korábban stagnált, illetve csökkent még.

Szalai Piroska emlékeztetett, hogy Magyarország nemcsak a foglalkoztatás bővülési rangsorban a legjobb, hanem a munkanélküliség csökkenésében is. Az egyes országok friss női adatait még nem hozták külön nyilvánosságra ugyan, de valószínű, hogy a nők is a legjobb értéket tudhatják maguknak, épp úgy, mint az első negyedévben.

A volt miniszteri biztos úgy vélekedett, hogy a foglalkoztatás növekedésében jelentős szerepe van a munkahelyvédelmi akció járulékkedvezményeinek, valamint a gyed extra programnak. A közmunka-program hatásáról nem szólt Szalai Piroska.
zöldhasú
Hirdetés