Több devizahiteles perben várható ma ítélet
Ma folytatódnak a devizahiteles perek, és több eljárásban, elsősorban a kereskedelmi bankok által kezdeményezettekben ítélet várható.
Szerdán a Fővárosi Törvényszék várhatóan ítéletet hirdet az Erste Bank Hungary és a Raiffeisen Bank perében, de a Merkantil Bank, a KDB Bank és a Sopron Bank perét is mára tűzték ki.
Több takarék és lízingcég pere ugyancsak szerdán lesz, így a Felsőzsolca és Vidéke Takarékszövetkezet, a Környe-Bokod Takarékszövetkezet pere is zajlik majd a bíróságon.
A törvényben meghatározott határidőig, vagyis szeptember 24-ig valamennyi pénzintézeti kereset esetében határozatot hoz a Fővárosi Törvényszék – mondta a bíróság elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Fazekas Sándor felidézte, hogy 79 banki keresetlevél érkezett a bírósághoz, amelyből 42-t hiányosságok miatt visszautasítottak, ezeket öt napon belül kiegészíthették a pénzintézetek. A keresetlevelet 31 felperes adta be újra és már ezekben az ügyekben is zajlik a tárgyalások kitűzése – tette hozzá.
A törvényszék kedd esti tájékoztatása szerint eddig 14 perben utasították el a keresetet, ezen belül 3 esetben adtak részben helyt a keresetnek, egy ügyben a felperes visszalépett és egyet felfüggesztettek azért, mert a bíró az Alkotmánybírósághoz fordult.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.