2014. július. 16. 14:57 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 16. 15:29 Gazdaság

Nem a Közgép nyert meg egy állami tendert, 22 milliárdtól estek el

Az eredetileg becsült 21,9 milliárd forinttal szemben 21,849 milliárd forintért tervezheti és építheti meg a nyertes SDD Konzorcium a Várpalotát elkerülő hat kilométeres utat. Az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. írta ki, és a legolcsóbb ajánlattevő lett a nyertes. A nyertes konzorcium vezetője a lábatlani székhelyű Dömper Kft, amelynek tagja két győri székhelyű társaság, a Subterra-Raab Kft. és a Pannon-Doprastav Kft.

A tenderre két ajánlat érkezett, a másikat a Köz-Út Várpalota Konzorcium adta be, amelynek vezetője a Közgép Építő-, és Fémszerkezetgyártó Zrt., tagja pedig a székesfehérvári Útéppark Kft.

A megépítendő út kétszer két sávos, stabilizált leálló sávval. A tervezési sebesség 110 kilométer, óránként. A feladat része egy külön szintű csomópont, két vasúti híd és a régi 8-as számú főút feletti két átvezetés is. A Várpalotát elkerülő út a 8-as főút Székesfehérvár és Veszprém közötti szakasz bővítésének utolsó eleme.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?