2014. június. 27. 09:03 MTI Utolsó frissítés: 2014. június. 27. 09:03 Gazdaság

Kevesebb a munkanélküli, több a foglalkoztatott

Idén március-májusban 104 ezerrel kevesebb volt a munkanélküliek száma, mint egy évvel korábban és 4 millió 105 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 195 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

Idén március-májusban 104 ezerrel kevesebb volt a munkanélküliek száma, mint egy évvel korábban és ezzel 2,5 százalékponttal, 8,0 százalékosra csökkent a munkanélküliségi ráta. A 15-74 éves korosztályban 357 ezren voltak a munkanélküliek - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A úgynevezett legjobb munkavállalási korú 25-54 éves népesség körében 7,3 százalékos volt a munkanélküliség, 257 ezren voltak állás nélkü, 76 ezerrel kevesebben, mint egy évvel korábban.  A Nemzeti Munkaügyi Hivatal adminisztratív adatai szerint 2014 május végén 514 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők létszáma, ez lényegében megegyezett a 2013. májusival.

Idén március-májusban 4 millió 105 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 195 ezerrel több, mint egy évvel korábban - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A vizsgált időszakban a foglalkoztatottak létszáma 5,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért értéket. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 61,4 százalékra emelkedett.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.