Rendkívüli tájékoztatást adott az OTP a BÉT honlapján
A cég hétfőn 112 ezer törzsrészvénytől vált meg, ezzel egyidejűleg a bank vezérigazgató-helyettese növelte saját részvényei számát.
111 858 darab törzsrészvényétől vált meg hétfőn az OTP javadalmazási politikájának megfelelően – közölte a cég a BÉT honlapján.
Így az OTP saját tulajdonában lévő papírok száma 3 600 270 darabra változott. Ebből a cégcsoport tagjainál a május 31-i állapot szerint 2 073 560 darab részvény van.
Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettes eközben 104 265 részvénnyel növelte saját részvényei számát, ezzel törzsrészvény-tulajdona 650 402 darabra nőtt.
Mint arról hétfőn beszámoltunk, a Kúria devizahitelekről szóló jogegységi döntése után erősödni kezdtek az OTP részvényei, később azonban kissé korrigált az árfolyam. A részvények ára nem sokkal 13 óra előtt 4440 forint volt, 13 óta után 10 perccel pedig a papír már 4 540 forinton állt. Az OTP-részvények ára a nap folyamán 35 forinttal, 0,78 százalékkal 4500 forintra nőtt, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki.
Kedden kora délután a cég papírjai 4490 forinton álltak.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.