2014. június. 06. 06:59 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. június. 06. 12:28 Gazdaság

Cáfol a BKV: nem kapnak 300 ezres cafeteriát a cég vezetői

Cáfolta a BKV pénteken a Blikk információit, amelyek szerint 300 ezer forintos cafeteriát adnának a társaság vezetőinek.

A BKV vezérigazgatója és egyetlen helyettese sem kap 300 ezer forintos kompenzációt, a társaságnál nem született erre vonatkozó döntés – közölte a BKV.

Arra reagáltak, hogy a Blikk pénteken azt írta, a cég béren kívüli juttatással kompenzálná a vezetőket, akiknek a Fővárosi Közgyűlés alig három hónapja csökkentette éves prémiumát átlagosan bruttó 4,8 millió forinttal a főváros rossz pénzügyi helyzete miatt. A lap szerint csak azok kapnák meg a cafeteriát, akiknek a prémiumát februárban éves bérük 40 százalékáról 15 százalékra csökkentette a közgyűlés.

A Blikk által titkosnak nevezett előterjesztés szerint havi 300 ezerrel, azaz nettó 201 594 forinttal kárpótolnák őket, egyik felét egészségpénztárban kapnák, a másik felét pedig nyugdíjpénztárba tehetik. Az igazgatóság elnöke, Várszegi Gyula által jegyzett előterjesztés szerint a vezetői javadalmazási szabályzat módosításával beemelnék a cafeteriára jogosultak körébe a vezéreket, akik eddig évente 96 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt kaptak.

Az idén 9,5 milliárd forint hiánnyal tervező cég sajtóosztályán a Blikknek azt mondták, hogy Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatójaként most jóval kevesebbet keres, mint akkor, amikor vezérigazgató-helyettes volt. A 300 ezres béren kívüli juttatás ötlete valóban felmerült, de nem született róla döntés – közölték a lappal.

A BKV a később kiadott közleményében azt írta, ellentétben a cikk által sugallottakkal a BKV vezetői nem kapnak 300 ezer forintos kompenzációt, ráadásul a Blikk egy "olyan titkos anyagra hivatkozik, amelynek avatatlan kezekbe juttatása legalábbis aggályos".

Ha bizonyos bizalmas anyagokat nem csak az érintettek kapnak meg, az súlyos anyagi és erkölcsi károkat okozhat a társaságnak, így felvetheti a büntetőjogi felelősség kérdését is, de az üzleti titoknak minősülő anyagok publikussá tétele minimum etikátlan – fogalmaztak a társaságnál.
 
"A tisztánlátás végett hangsúlyozzuk: a BKV vezérigazgatója a mai napig nem vett fel prémiumot az elmúlt évre vonatkozóan, jövedelme az előző évekhez képest mintegy 40 százalékkal csökkent (hasonlóképpen a helyettesei fizetése is), és pont Bolla Tibor tartozik azok közé a fővárosi vezetők közé, aki korábban és most is elfogadta a csökkentett juttatásokra vonatkozó munkaszerződését" – írta a BKV.
 
A társaság azt is nehezményezi, hogy a Blikk "szenzációhajhászásként a címben milliárdos hiányt emel ki, miközben a BKV az utóbbi években milliárdos pozitív üzemi eredménnyel gazdálkodott, éppen Bolla Tibor vezetésének és munkatársai szakmai tudásának is köszönhetően, aki ezért – mint említettük – a tavalyi évre például a mai napig egyetlen fillér prémiumban és anyagi elismerésben sem részesült".
 

zöldhasú
Hirdetés
Címkék