Gazdaság MTI 2014. május. 30. 12:05

Meghallgattatná Matolcsyt az LMP

A Magyar Nemzeti Bank gazdálkodásával összefüggésben kérdezné a költségvetési bizottságban a jegybank elnökét az LMP.

Az LMP kezdeményezi Matolcsy György jegybankelnök meghallgatását az Országgyűlés költségvetési bizottságában a Magyar Nemzeti Bank gazdálkodásával összefüggésben – közölte Schmuck Erzsébet, a párt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus, a szakbizottság alelnöke kijelentette: indokolatlan annak a költekezésnek a mértéke, amelyet az MNB nem alapfeladataival összefüggésben tervez, és ezt a jövőben szigorúbb és pontosabb szabályozásnak meg kell akadályoznia. Mint kifejtette: a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága elkészítette és az Országgyűlésnek megküldte beszámolóját, amely álláspontjuk szerint magyarázatot és intézkedést követelő megállapításokat tesz a Matolcsy György jegybankelnök vezette MNB elmúlt éves tevékenységével kapcsolatban. 

Schmuck Erzsébet közölte: a jegybank alapfeladatain túl összesen 130 milliárdos kiadást tervez a közeljövőben, szemben az előző évi 90 millióval. Ebből 30 milliárdot  fordítanának műkincsvásárlásra, 10 milliárdot karitatív célokra, és mintegy 90 milliárdot felújításra, oktatási központ vásárlására, kialakítására. 

Az LMP-s politikus arról, hogy az MNB tájékoztatása szerint ezeket a kiadásokat a befolyt bírságokból finanszíroznák, azt mondta: azok a bírságból származó bevételek 200-szorosát és a működési költségek tízszeresét teszik ki.

Szavai szerint a jegybankelnök meghallgatásán és a jelentés megtárgyalásán túl kezdeményezik a jegybanktörvény módosítását is, hogy a karitatív célú ráfordítások semmiképpen se haladhassák meg a bírságokból származó bevétel összegét.


 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.