Közel tízmilliós bruttó fizetést kaptak tavaly összesen az OTP és a Mol vezető testületeinek tagjai, akik emellett még a cégek részvényeiből is kapnak havonta.
Bruttó 9,6 millió forintot kapott tavaly Csányi Sándor az OTP igazgatóságának elnökeként a banktól, idén áprilisig pedig havonta 780 ezer forint volt a fizetése, amit májustól 810 ezerre emeltek. Az ország leggazdagabb embere, az OTP-elnök emellett havonta ezer részvényt is kap juttatásként, ez az OTP-papírok jelenlegi árfolyamán mintegy 4,5 millió forintot jelent – írja a Napi Gazdaság, amely hozzáteszi, hogy az elnök-vezérigazgató a részvények felét mandátumának lejártáig nem adhatja el.
AZ OTP igazgatóságának alelöke, Pongrácz Attila bruttó mintegy 9,3 millió forintot keres évente, ehhez havi 900 darab részvényt kap, a többi kilenc igazgatósági tag pedig 8,24 millió forintos éves fizetése mellé 800 részvényt kap további juttatásként. AZ OTP felügyelőbizottságában bár nem kapnak részvényeket a tagok, Tolnay Tibor elnök tavaly 18,48 millió forintnyi tiszteletdíjat zsebelhetett be, az alelnök 16 milliót, a többi felügyelőbizottsági tag pedig 12,32 milliót kapott.
A Mol elnöke, Hernádi Zsolt tavaly összesen 31 250 eurót, vagyis mintegy 9 millió 375 ezer forintnyi fizetést kapott, akárcsak az alelnöke, az igazgatósági tagoknk pedig 25 ezer eurót, vagyis mintegy 7,5 millió forintot fizettek ki. Az igazgatósági tagoknak a Molnál emellett havonta 100-100, Hernádinak pedig további 25 részvény jár, amely jelenlegi, 13 ezer forint körüli értékén továbii mintegy 1,6 millió forintot jelent.
A Richter igazgatóságának elnöke 8,125 milliót gyűjthetett össze tavaly, a Magyar Telekom első embere pedig 7,2 millió forintot kapott 2013-ban. A TVK vegyipari cégnél viszont Mosonyi György igazgató tavaly mintegy 22,5 milliót vett fel.
A lap megjegyzi, a Danubius Hotelsnél a teljes vezetőség lemondott a tiszteletdíjáról, a Business Telecom, illetve a Plotinus pedig például egyáltalán nem fizet a cégvezetőknek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.