Gazdaság MTI 2014. május. 27. 06:27

Puszta-túrával már kevés turistát lehet megetetni

Egyre több turista érkezik Magyarországra, de ők már inkább az online foglalást részesítik előnyben, így az utazásszervező irodák a hortobágyi túráikkal már nem profitálnak belőlük – írja keddi számában a Világgazdaság.

Erős ütemben növekszik a hazai turizmus, sok a külföldi vendég, de többségük egyénileg érkezik, nem szervezetten, így a beutaztatással foglalkozó utazási irodák egyelőre kevésbé profitálnak a fellendülésből – számol be róla a Világgazdaság.

A cikk szerint a mintegy 1200 hazai utazási iroda közül mintegy száz foglalkozik inkább be-, mint kiutaztatással. Kálmán István, a Magyar Beutaztatók Szövetségének elnöke a lapnak elmondta: az online foglalás nagy konkurencia, illetve a Malév csődjével is nagy űr keletkezett. A szervezett utasok többsége ugyanis hagyományos légitársasággal szeret utazni, nem fapadossal.

Stiller Ákos

A szervezetten érkező turista sokkal többet költ, mint az egyéni látogató. A budapesti városnézésen kívül ugyanis magyaros vacsora, hortobágyi tanyalátogatás vagy egy dunakanyari hajókirándulás is szerepel a programban – magyarázta Kálmán István. Egy puszta-túra fejenként például mintegy 20 ezer forintba kerül.

A KSH adatai szerint 2012-ben 727 ezren vették igénybe a szervezett beutaztatást, Németországból, Oroszországból, az Egyesült Államokból és Törökországból jöttek ily módon a legtöbben. A beutaztatás 2012-ben 31 milliárd forintot képviselt az utazásszervezők és -közvetítők 197 milliárd forintos nettó árbevételéből, míg a kiutaztatás 70 milliárd forintot – ismerteti az újság.

 

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.