2014. május. 23. 19:30 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 23. 19:29 Gazdaság

Irak bepanaszolta Törökországot a kurd olajszállítások miatt

Az iraki kormány pénteken panaszt nyújtott be a török állam és a Botas török állami energiaipari vállalat ellen a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara nevű párizsi döntőbíróságnál, amiért részt vesznek a félautonóm iraki kurd térségben kitermelt kőolaj kereskedelmében.

"Az Iraki Köztársaság olajipari minisztériuma bejelentette, hogy eljárást indított a Török Köztársaság és az állami tulajdonú Botas vállalat ellen" - olvasható a bagdadi kormány közleményében. A tájékoztatás szerint Irak gátat akar vetni a kurd regionális kormányzat (KRG) által végzett, Bagdad szerint jogosulatlan szállításnak és tárolásnak.

A KRG pénteken jelentette be, hogy a kurdisztáni olaj a török-iraki kőolajvezetéken keresztül először jutott ki az európai piacokra. Egy neve elhallgatását kérő török illetékes elmondta, hogy Ankarát nem értesítették előre az eljárás megindításáról.

Az újabb fejlemények még feszültebbé tehetik az iraki központi kormány és a kurd vezetők közötti viszonyt. Bagdad szerint az Irak területén kitermelt kőolajból az egész országnak részesednie kell, a kurd vezetés viszont közvetlenül akar tárgyalni az energiaipari vállalatokkal.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.