2014. április. 01. 16:50 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. április. 01. 17:49 Gazdaság

Milliárdokat ad a közalkalmazottaknak a kormány

Megkapják a bérkompenzációt a közszférában foglalkoztatottak a választások előtt. A kormány több mint 26 milliárd forintot csoportosít át erre a célra – derül ki egy kormányhatározatból.

26,6 milliárd forintot csoportosít át a kormány a költségvetésben a közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációjára – derült ki egy kedden megjelent kormányhatározatból.

A bérkompenzációt 2012-től vezette be a kormány a közszférában, hogy ellentételezze az adójóváírás kivezetését. Ezzel biztosította a kormány, hogy a kézhez kapott rendszeres kereset ne csökkenjen akkor sem, ha az adó- és járulékváltozások egyébként hátrányosan érintették a munkavállalókat.

A kormányhatározat szerint a kompenzációt a minisztériumok és a felügyeletük alá tartozó intézmények, a Miniszterelnökség, az Országgyűlés, a Köztársasági Elnökség, az Alkotmánybíróság, a bíróságok és az Ügyészség, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, az Állami Számvevőszék, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Gazdasági Versenyhivatal, a Központi Statisztikai Hivatal, valamint a Magyar Tudományos Akadémia dolgozói kapják.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?