2014. március. 28. 09:12 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 28. 09:27 Gazdaság

NGM: 22 éve nem dolgoztak annyian, mint most

Tovább csökkent a munkanélküliség 2013 decembere és 2014 februárja között - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint a 15-74 év közötti foglalkoztatottak száma 22 éve nem volt ilyen magas.

A munkanélküliek száma egy év alatt 123 ezer fővel, 379 ezerre, a munkanélküliségi ráta 3,0 százalékponttal, 8,6 százalékra csökkent 2013 decembere és 2014 februárja között - közölte a KSH. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal adminisztratív adatai szerint 2014 február végén 444 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők létszáma, ez 34,4 százalékos mérséklődés 2013 februárjához képest.

Tavaly december és idén február között a KSH szerint folytatódott a foglalkoztatottság növekedése is. A foglalkoztatottak száma ebben az időszakban 4 millió 53 ezer volt, 236 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 60,4 százalékra emelkedett.

Az NGM szerint a növekedésnek része a közfoglalkoztatás és a migráció is, "azonban a kormány sikeres foglalkoztatási programjainak – így például az Első Munkahely Garancia Programnak, a lakhatási támogatásnak vagy a kkv-k munkahelyteremtését támogató pályázatnak – is köszönhetően a foglalkoztatottak számának növekedéséből a versenyszféra egyre jelentősebb arányt képvisel".

A munkanélküliségi ráta 8,6 százalékon áll, erre több mint 5 éve nem volt példa, a 15-74 év közötti foglalkoztatottak száma pedig 4 millió 53 ezer főre emelkedett, ami újabb 22 éves csúcsot jelent - tette hozzá a minisztérium.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.