Bizonytalannak látja az ukrán IMF-program végrehajtását a Fitch
A Fitch Ratings szerint ugyan jót tesz Ukrajnának az IMF-hitelmegállapodás, ám ennek végrehajtásában már nem olyan biztos a nemzetközi hitelminősítő.
Jót tesz Ukrajna szuverén adósprofiljának a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) létrejött előzetes készenléti hitelmegállapodás, ennek végrehajtása azonban erősen bizonytalan - vélekedett pénteki londoni helyzetértékelésében a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő szerint az IMF-program, amely 14-18 milliárd dollár - a csatlakozó külső forrásokkal együtt 28 milliárd dollár - finanszírozást tehet hozzáférhetővé Ukrajna számára a következő két évben, növeli a valószínűségét annak, hogy Ukrajna mint államadós hozzájut külső tőkepiaci forrásokhoz is.
A program végrehajtása előtt ugyanakkor jelentős kockázatok állnak főleg a folyamatos geopolitikai rizikó, a válság további eszkalációjának lehetősége és a hazai politikai-gazdasági helyzet miatt. A Fitch felidézi, hogy a népszerűtlen reformintézkedések elmulasztása miatt már függesztettek fel IMF-programokat Ukrajnában. A kihívások mértékét tükrözi, hogy a Fitch Ratings "CCC" szuverén devizaadós-besorolást tart érvényben Ukrajnára - áll a hitelminősítő elemzésében.
Ukrajna "CCC" besorolása a legrosszabb szuverén adósosztályzat egész Európában. E minősítési kategória már rendkívüli kockázatokra figyelmezteti a befektetőket az érintett adóssal kapcsolatban. Ukrajnát mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítő - Moody's Investors Service, Standard & Poor's, Fitch Ratings - ebben az adóskockázati sávban tartja nyilván.
A Fitch pénteki elemzése szerint az IMF-program végrehajtására a májusi elnökválasztás is kockázatot jelent, a választás ugyanis bizonytalanságot teremt a gazdaságpolitikával kapcsolatban, különös tekintettel a korábbi ukrán kormány ellenzékének széttöredezettsége miatt.
A régóta halogatott, a mostani IMF-programban viszont előírt államháztartási és külső fizetési kiigazítás végrehajtása előtt ugyancsak kihívások állnak. Még nem látni például, hogy mi lesz a lakossági reakció a háztartási földgázárak emelésére. A hatást késlelteti, hogy ezt az intézkedést nyáron vezetik be, de ugyanennek az intézkedésnek az elmulasztása volt a fő oka a korábbi IMF-programok felfüggesztésének - hangsúlyozza pénteki londoni elemzésében a Fitch Ratings. ű
Az IMF-program végrehajtási kockázataira más nagy londoni házak is felhívták már a figyelmet. A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza, a Capital Economics szakértői szerint is igen sok a kétség azzal kapcsolatban, hogy az ukrán politikusok "át tudják-e hajtani" az IMF-programban foglalt jelentősebb változtatásokat, tekintettel az ingatag politikai helyzetre, a május végi elnökválasztásra, valamint arra, hogy Ukrajna a korábbi IMF-együttműködés feltételeinek teljesítésével sem jeleskedett, és az előző programot 2011-ben be is fagyasztották.
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének közgazdászai lefelé módosították az ukrán gazdaság idei teljesítményére adott, eddig is súlyos recesszióval számoló prognózisukat, és most már 5,7 százalékos GDP-visszaesést várnak Ukrajnában 2014 egészében. A cég eddigi előrejelzésében 3,2 százalékos idei GDP-mínusz szerepelt. Ráadásul a ház jövőre is további 1,1 százalékos visszaesést valószínűsít. A JP Morgan elemzői a negatív felülvizsgálatot azzal indokolták, hogy kockázati forgatókönyveik közül több is valóra vált, de tényező az előrejelzés rontásában az IMF-egyezségben szereplő gázáremelés is.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.