Matolcsy ablaka alatt tüntetett az Együtt-PM
A párt tíz aktivistája "Matolcsy: csak alkalmatlan vagy bűnös is?" feliratú molinót tartott fel az MNB székháza előtt, majd ugyanilyen tartalmú lapokat ragasztottak az épület ajtajára, illetve szórólapokat szórtak az utcára.
Matolcsy György jegybankelnök távozását követelték az Együtt-PM szövetség aktivistái a Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri székházánál csütörtökön.
A Bajnai Gordon vezette pártszövetség tíz aktivistája 10 órakor jelent meg az MNB bejáratánál, és egy "Matolcsy: csak alkalmatlan vagy bűnös is?" feliratú molinót tartottak fel, majd ugyanilyen tartalmú lapokat ragasztottak az épület ajtajára, illetve szórólapokat szórtak az utcára.
Barabás Richárd, az Együtt-PM aktivistája azt mondta: Matolcsy György alkalmatlan, mert ezoterikus gazdaságpolitikájával egekbe röpítette az államadósságot, bedöntötte a forintot és elüldözte az országból a munkahelyteremtő tőkét.
Ha azonban államtitkot kotyogott ki külföldi bankároknak, ha szándékosan spekulált a forint ellen, akkor jogi értelemben bűnös, pénzügyi értelemben pedig hazaáruló - jelentette ki, hozzáfűzve: az Együtt-PM szövetség feljelentést tett Matolcsy György "kiszivárogtatása" miatt.
Simándi Szelim aktivista felidézte: a gyanú szerint Matolcsy György 2011 novemberében egy ebéden bennfentes információkat osztott meg külföldi bankárokkal, akik ezen több millió dollárt kereshettek. Ha a volt kabinetfőnökének könyvében szereplő állítás igazolódik, Matolcsy Györgynek távoznia kell, ha pedig kiderül, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is tudott minderről, neki is követnie kell - mondta.
A kétszer elismételt rövid beszédek után az akció véget ért. A résztvevőket rendőrök igazoltatták. Távozásuk után a jegybank alkalmazottjai eltávolították a papírlapokat az épület ajtajáról, egy takarítóvállalat dolgozói pedig megtisztították az úttestet.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.