2014. február. 20. 09:04 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 20. 09:00 Gazdaság

Varga: Ukrajna és Amerika miatt gyengül a forint

Varga Mihály szerint a forint árfolyamának változása nem fog nagyobb hatást gyakorolni a költségvetésre. A nemzetgazdasági miniszter az M1 Ma reggel és az MR1 180 perc című műsorában is beszélt erről csütörtök reggel.

Elmondta, hogy a forint gyengülése okozhat többletkiadást a költségvetésnek, hiszen az idei büdzsét 296 forintos euróárfolyammal tervezték, de ez valószínűleg nem jelent olyan mértékű változást, amit ne lehetne fedezni a tervezett 220 milliárd forintos tartalékból.

A miniszter a forint gyengülésének két okáról beszélt, az egyik az ukrajnai politikai események, a másik az amerikai pénzcsapok elzárása. Arra számít, hogy Ukrajnában a helyzet hamarosan rendeződik. 

Varga Mihály ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a gyengébb forint kedvező hatással lehet a kivitelre. Szavai szerint a költségvetésre sem egyirányú a hatása, hiszen miközben növeli a külszolgálattal kapcsolatos kiadásokat, a bevételeket is növeli például az, hogy az uniós támogatások forintértéke emelkedik a magasabb euróárfolyam miatt.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.