Európából kapott lendületet a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 220,97 pontos, 1,23 százalékos emelkedéssel, 18 249,39 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt, a vezető részvények - egy kivétellel - emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvényüzletkötője a nyugat-európai tőzsdék erősségével magyarázta a BÉT jó teljesítményét. A BUX index emelkedésének alapvető oka a Magyar Telekom árfolyamának több mint 5 százalékos javulása, amely a leányvállalatok felvásárlásáról szóló piaci találgatásoknak köszönhető. A Richter záráskori minimális árcsökkenése gyakorlatilag az árfolyamának a stagnálását jelenti.
Sándor Dávid, a KBC Equitas senior elemzője is a Magyar Telekom árfolyamának a szárnyalását emelte ki. Utalt arra a napközbeni, meg nem erősített hírre, hogy a Deutsche Telekom felvásárolná a szlovák leányvállalatának állami tulajdonban lévő részét, ami spekulációt indított el. Ennek lényege, hogy egyesek szerint akár a magyar leányvállalatban is megszerezhetnék a teljes tulajdoni hányadot.
A Mol 130 forinttal, 0,95 százalékkal 13 750 forintra erősödött, 659,1 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,72 százalékkal 4210 forintra nőtt, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 17 forinttal, 5,40 százalékkal 332 forintra emelkedett, forgalma 2,1 milliárd forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 3 forinttal, 0,07 százalékkal 3999 forintra csökkent, a részvények forgalma 930,4 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1543,09 ponton zárt pénteken, ez 53,66 pontos, 3,60 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Izmos hétzárás Európában
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója az előzetes adat szerint 0,47 százalékkal emelkedett, 1331,59 ponton zárt pénteken. Második hete növekedett, ezt hetet 2,42 százalékkal magasabban végezte, mint az előzőt.
A londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 4,20 pontos, 0,06 százalékos javulással 6663,62 ponton zárt.
A frankfurti DAX-30 65,63 pontos, 0,68 százalékos többlettel 9662,40 ponton végzett.
Párizsban a CAC-40 27,34 ponttal, 0,63 százalékkal 4340,14 pontra erősödött, ez a legjobb eredménye 2008. szeptember 8-a óta.
A milánói FTSE MIB-40 1,62 százalékot, a madridi IBEX-35 0,34 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 0,68 százalékot nyert.
Varsóban a WIG20 0,28 százalékkal 2482,75 pontra csökkent, a Mol 187 zloty maradt.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 108,40 dollár volt, 12 centes napi árveszteséggel. A gázolaj tonnánként 2,50 dollárral, 921,00 dollárra, a normál benzin gallononként (3,78 liter) 0,0158 dollárral, 2,7789 dollárra drágult az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.
Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1316,15 dollár volt a péntek esti 1297,03 dollár helyett azonnali szállításra Londonban. Nyolcadik napja drágult, mert a gyenge amerikai adatok és a Fed iránti várakozások nyomják a dollárt. Az arany ára háromhavi csúcson van, 9 százalékkal magasabb, mint év végén, miután tavaly 28 százalékkal olcsóbb lett a Fed-enyhítés visszavonását megelőlegezve.
Hétfőn a New York-i tőzsdék zárva lesznek ünnepnap miatt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.