Matolcsyék tízmilliárdot költenek el kultúrára
Tízmilliárd forintos közgondolkodási programot indít a Magyar Nemzeti Bank. A program a Pallasz Athéné nevet kapta, és az első öt évben évente kétmilliárdot ad majd művelődésre, oktatásra és tudományos tevékenységre.
A Magyar Nemzeti Bank az első öt évben, évi kétmilliárd forinttal, egy nagyszabású közgondolkodási programot indít, melynek a Pallasz Athéné Program nevet adta. Középpontjában a művelődés, az oktatás, a tudomány támogatása és fejlesztése áll – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken. A közgazdasági, pénzügyi szakemberképzés támogatásán túl a jegybank kiemelt fontosságúnak tartja kutatások elősegítését, nemcsak közgazdasági, hanem más társadalomtudományi és interdiszciplináris témákban is – írja a közlemény.
Az MNB arra is kitér, hogy a pénzügyi és árstabilitás biztosítása mellett a nemzeti stabilitást is ösztönzi azzal, hogy növekedést generál a gazdaságban, befektet az oktatásba és a tudásba, támogatja a kultúrát, segíti a társadalmi felelősségvállalást. A program sikeres megvalósítása érdekében a jegybank felveszi a kapcsolatot a világ vezető egyetemeivel is.
A közlemény szerint az MNB feladatának tekinti a hazai pénzügyi kultúra fejlesztését, az ezt megalapozó közgazdasági, társadalmi gondolkodás serkentését, illetve az ehhez kapcsolódó intézményrendszer és infrastruktúra javítását. Az MNB a rendelkezésére álló eszközökkel segíteni kívánja a magyarországi közgazdasági oktatást, az új irányzatok elterjedését, a tudományos műhelyek munkáját, a pénzügyi műveltség szélesítését. Mindezt – többek közt – oktatási programok szervezésével, kiemelkedő tehetségek egyéni gondozásával, a jegybanknál folyó munkákba való bekapcsolódás lehetőségével, a legnevesebb magyarországi és nemzetközi oktatók megnyerésével szeretné elérni.
A Pallasz Athéné Közgondolkodási Program első öt évében, 2019-ig összesen 10 milliárd forint felhasználásával működik. Kiemelt cél, hogy a tehetséges magyar kutatók a társadalomtudományok - főként a közgazdaságtan, pénzügyek és azok peremtudományai - területén minél több, nemzetközileg is elismert színvonalú szellemi alkotást hozzanak létre. Az MNB a program által kívánja elősegíteni, hogy a magyar kutatók számára könnyebben elérhetővé váljanak a közgazdaságtan új megközelítései, és Magyarország a következő évtizedekben felkerüljön a modern közgazdasági gondolkodás térképére.
Tudományos fokozattal rendelkező kutatók, PhD hallgatók, egyetemisták és szakkollégiumok számára egyaránt elérhetők lesznek a program különböző elemei. A pénzügyi ismeretterjesztő programok minden érdeklődő számára közelebb hozzák majd a közgazdasági ismereteket. A kezdeményezés kifejezetten ösztönöz minden olyan tevékenységet, amely javítja a fiatal magyar kutatók külföldi egyetemek PhD programjaiba való bekerülésének esélyeit. Eközben a hazai PhD képzésekben résztvevőknek a jegybank nemzetközi kutatók bevonásával kiemelt kurzusokat biztosít. A program keretében létrejön egy ösztöndíjrendszer, amely a hazai közgazdasági, és ezen belül a makroökonómiai és pénzügytani PhD képzés hatékonyságát növeli.
A tanulmányi ösztöndíjra elsőéves, közgazdasági vagy pénzügyi képzésben résztvevő PhD hallgatók pályázhatnak. Az ösztöndíjasok maximum négy éven keresztül pénzügyi támogatásban részesülnek, valamint kutatási érdeklődésüknek megfelelő személyes tanácsadót kapnak, aki mind az oktatási, mind a kutatási tevékenységükben segíti őket. Az ösztöndíjasok rendszeresen részt vesznek szakmai előadásokon, munkaértekezleteken és konferenciákon. Az ösztöndíjra vonatkozó felhívást a Magyar Nemzeti Bank rövidesen eljuttatja a magyarországi egyetemek társadalomtudományi tanszékeire.
Az MNB kiemelten fontosnak tartja, hogy a közgazdaságtan kutatói aktív párbeszédet folytassanak más tudományterületek képviselőivel, így más társadalomtudományok, illetve a természettudományok kutatóinak széles körét is bevonja a programba. Az MNB-ben jelenleg is működő, oktatáshoz kapcsolódó intézmények - Jegybanki Oktatások Központja (Budapest School) és a Budapest Economic Seminar Series - a Közgondolkodási Program részét fogják képezni.
Az MNB az általános pénzügyi ismeretek vonatkozásában pénzügyi ismeretterjesztő programokat indít országos rendezvényekkel, versenyekkel; a felsőfokú szakképzésben a banki, biztosító és bróker szakemberek oktatását és továbbképzését segíti; az egyetemi képzés keretében országos előadássorozatokat, szakkollégiumokat támogat, közgazdasági elemzések megjelentetését, szakkönyvek megírását, tudományos kutatások felvállalását, konferenciák szervezését, nyári egyetem létrehozását ösztönzi; a PhD képzést kiegészítő oktatásokkal és külföldi ösztöndíj lehetőségekkel teszi gazdagabbá.
A program fontos eleme a külföldi, világhírű egyetemekkel, szakkollégiumokkal, műhelyekkel való szakmai együttműködés kiépítése és fejlesztése. Ennek érdekében, a jegybank az elkövetkező félévben folyamatosan felveszi a partneri kapcsolatot a hazai és külföldi kutatókkal, doktori iskolákkal, egyetemekkel, szakkollégiumokkal.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.