2014. február. 13. 18:25 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 13. 19:12 Gazdaság

BÉT: magához tért az OTP a kereskedés végére

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 33,78 pontos, 0,19 százalékos csökkenéssel, 18 028,42 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgató-helyettese azt mondta: külföldi hírek mozgatták a hazai piacot. A napközbeni gyengülés után a kereskedés végére a nemzetközi indexekkel együtt erősödött a BUX, de így is enyhe mínuszban zárt.

A magyar tőzsdén csak kisebb elmozdulások voltak. A Mol csütörtökön is mínuszban fejezte be a napot. Az OTP viszont erősödött és enyhe pluszban zárt csütörtökön a szerdai esés után, amit az okozott, hogy Nils Wahl, az Európai Bíróság kijelölt főtanácsnokának jogi szakvéleménye szerint a Kúria megvizsgálhatja, tisztességtelennek minősül-e az árfolyamrés alkalmazása a devizahiteleknél.

A Mol 70 forinttal, 0,51 százalékkal 13 620 forintra csökkent, 514,1 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,12 százalékkal 4180 forintra erősödött, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 315 forintot ért, forgalma 265,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 28 forinttal, 0,69 százalékkal 4002 forintra esett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1489,43 ponton zárt csütörtökön, ez 23,37 pontos, 1,59 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Borús hangulat Európában

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,10 százalékkal 1325,40 pontra süllyedt csütörtökön.

Csütörtökön a londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 15,61 pontos, 0,23 százalékos romlással 6659,42 ponton zárt.

A frankfurti DAX-30 56,77 pontos, 0,60 százalékos többlettel 9596,77 ponton végzett.

Párizsban a CAC-40 7,30 ponttal, 0,17 százalékkal 4312,80 pontra erősödött.

A milánói FTSE MIB-40 0,17 százalékot vesztett, a madridi IBEX-35 0,18 százalékot nyert, az athéni ASE tőzsdemutató 0,50 százalékot vesztett.

Varsóban a WIG20 0,29 százalékkal 2489,67 pontra gyarapodott, de a Mol 2,09 százalékkal 187 zlotyra esett.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 108,61 dollár volt, 18 centes napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 25 centtel 919,25 dollárral, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0018 dollárral 2,7613 dollárra apadt az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1297,03 dollár volt a szerda esti 1292,53 dollár helyett azonnali szállításra Londonban. 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.