A magyar miniszterelnök kínai látogatásán kijelentette, hogy 4 százalékos gazdasági növekedést terveznek 2016-ra. Elemzők szerint ez rendkívül optimista szcenárió, a beruházások mélyponton vannak, a vállalati hitelezés szintje is alacsony, még az esetleges paksi bővítés és a jegybank növekedési hitelprogramja sem tudna olyan mértékben hozzájárulni a GDP bővüléséhez, hogy elérje ezt a szintet. Mesterségesen természetesen lehet ilyen növekedést generálni, ám az nem igazán célszerű.
Négyszázalékos gazdasági növekedést tervez 2016-ra a magyar kormány – ezt mondta Orbán Viktor a Kínai Nemzetközi Kereskedelemfejlesztési Tanács pekingi székházában tartott kínai-magyar üzleti fórumon szerdán. A magyar kormányfő szerint Magyarország Európa egyik legversenyképesebb gazdasága, ahol komoly termelési központ jött létre, és kiépült egy fontos kutatás-fejlesztési hálózat. Orbán emellett hangsúlyozta, hogy cél a teljes foglalkoztatottság elérése. Ez azt jelenti, hogy "a munkanélküliséget 3-4 százalékra fogjuk leszorítani", így lényegében mindenki folyamatosan talál majd munkalehetőséget – mondta Orbán Viktor.
A gazdasági növekedésre vonatkozó kormányzati elképzeléseket elemzők ugyanakkor egyáltalán nem osztják, szerintük rendkívül optimista volt a magyar miniszterelnök, és bár mesterségesen fel lehet pörgetni a gazdasági növekedést erre a szintre, az viszont nem lesz fenntartható.
A 4 százalékos növekedés igazán optimista
Ez egy rendkívül optimista szcenárió – mondta a hvg.hu-nak Gabler Gergely, az Erste makroelemzője. Az Ersténél azzal számolnak, hogy 2014-ben 1,9, 2015-ben pedig 2 százalékkal nőhet a magyar gazdaság, és 2018-ig is 1,5-2 százalékos lehet az éves gazdasági növekedés üteme, bár ezt még nehéz előrejelezni.
Csak akkor lenne elképzelhető az Orbán által vizionált robusztus növekedés, ha valamitől hihetetlenül megugrana a hitelezés és nagy, adósságot generáló állami beruházások indulnának – fejtette ki az Erste makroelemzője. Még ha be is indul a paksi bővítés, az is csak pár tized, optimista becslések szerint 0,7 százalékkal dobhatja meg a GDP-t évente Gabler szerint.
Arra a kérdésre, hogy a jegybank növekedési hitelprogramja mennyiben járulhat hozzá a növekedéshez, az Erste makroelemzője elmondta, hogy kalkulációik szerint a tervezett 2 ezer milliárd forintból 700-800 millárdot tudnak majd kiszórni Matolcsyék, ez 0,4-0,5 százalékkal dobhatja meg az idei és a jövő évi növekedést. Itt ugyanakkor az a fő probléma az elemző szerint, hogy a hagyományos vállalati hitelállomány mindeközben folyamatosan csökken, a növekedési hitelprogram csak ideiglenesen foghatja meg ezt a csökkenést, s a program kifutása után újra lefelé ívelhet majd a vállalati hitelek állománya.
Az Erste makroelemzője szerint további gond, hogy Magyarország potenciális növekedési üteme igen alacsony, 0,5-1 százalék körüli. Eközben azt is számításba kell venni, hogy a 2008 előtti, a mostaninál nagyobb növekedési ütemet csak "egészségtelen körümények" mellett lehetett fenntartani Gabler szerint: megugrott az állami és a lakossági hitelállomány és hatalmas adósságokat halmoztunk fel. Mesterségesen természetesen lehet 4 százalékos növekedést létrehozni egy darabig, de a cél inkább az lenne, hogy fenntartható növekedési pályára álljunk, ami fontos strukturális reformok végrehajtása nélkül nem megy – hangsúlyozta az Erste makroelemzője.
2016 még elég messze van
A Concorde makroelemzője sem számít arra, hogy 2016-ra 4 százalék lesz a GDP-bővülése mértéke. Annyira messze van az még, hogy ezzel most nem igazán tudok mit kezdeni – fejtette ki Samu János. Véleménye szerint most úgy tűnik, hogy a kormányfő által említett szintnél minden bizonnyal alacsonyabb lesz a növekedés 2016-ban, 2015-re ők 2,5 százalékkal számolnak, egy évvel később pedig 2,2-2,5 százalék körül lehet az éves GDP-bővülése mértéke, ám még nehéz megmondani, hogyan is fog alakulni akkor a növekedés.
A jegybank növekedési hitelprogramja Samu szerint idén és jövőre is 0,5 százalékot tehet hozzá a GDP bővüléséhez, ám már jövőre is kisebb lehet a programnak a hatása, ahogy az ki fog futni. A paksi beruházás 0,4-0,5 százalékot tehet hozzá a gazdasági növekedéshez a Concorde makroelemzője szerint, így a 4 százalékos szint nem igazán látszik elérhetőnek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.