2014. február. 11. 09:15 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 11. 10:30 Gazdaság

Ha ma dönt az Ab, az hatással lesz az OTP árfolyamára

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0 pontos emelkedéssel, 18 115,28 ponton, a hétfői záróértékén nyitott kedden.

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgató-helyettese kiemelte: az Alkotmánybíróság (Ab) ülésén folytatja a kormány devizahitelekkel kapcsolatos alaptörvény-értelmezésre irányuló indítványának tárgyalását. Ha a testület döntést hoz kedden, akkor az hatással lehet az OTP-részvények árfolyamára. A piacok árgus szemmel figyelik Janet Yellen, az amerikai jegybankrendszer (Fed) új elnökének első beszédét a képviselőház előtt. A képviselők az elnököt a tervezett monetáris politikáról kérdezhetik. Ezt alapvetően pozitív alaphangulatban várja a magyar piac – mondta.

Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája szerint csend van a világban, mindenki tapogatja, hogy felfelé, vagy lefelé fordul-e az irány. Véleménye szerint két vezető részvényre érdemes figyelni: a Magyar Telekomnak a kivásárlásáról szóló pletykák segítenek, a Richtert viszont még mindig nyomják az eredménye után érkező realizálók.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,21 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 18 115,28 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 85 forinttal, 0,62 százalékkal 13 655 forintra csökkent, 612,0 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,23 százalékkal 4260 forintra esett, forgalmuk 2,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 19 forinttal, 6,23 százalékkal 324 forintra erősödött, forgalma 1,5 milliárd forint volt. A Richter 52 forinttal, 1,29 százalékkal 3968 forintra gyengült, forgalma 3,0 milliárd forintot ért el.

zöldhasú
Hirdetés