2014. február. 10. 18:30 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 10. 18:33 Gazdaság

BÉT: több mint 6 százalékot ugrott a Magyar Telekom

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,21 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 18 115,28 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője kiemelte a Magyar Telekom 6,23 százalékos erősödését, és azt, hogy a papírnak a  napi csúcsán, 324 forinton sikerült zárnia. Az erősödés egy cégspecifikus hírrel, a Deutsche Telekom bejelentésével magyarázható. A többi magyar papír pénteki záróára alatt fejezte be a napot, kisebb-nagyobb elmozdulásokkal. A forint a reggeli óráktól fokozatosan, szignifikánsan gyengült, 312 forint körül van – mondta az üzletkötő.

A Deutsche Telekom hétfőn bejelentette, hogy kivásárolja a cseh T-Mobile szolgáltatóból a 40 százalékos kisebbségi tulajdonost. A hír nyomán ismét elindult a spekuláció, hogy a Deutsche Telekom a Magyar Telekom részvényeire is ajánlatot tehet. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzői szerint a tranzakciónak továbbra is rendkívül kicsi az esélye, így a spekuláció lecsengése után nem várható tartósan 320 forint feletti árfolyam.

Sőre Balázs elmondta azt is: a tengerentúli és a nyugat-európai, valamint a magyar piac is közepes vagy alacsonyabb forgalom mellett Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed új elnökének keddi, első meghallgatását várja, előtte nem mutat nagy elmozdulást a részvénypiac. Elképzelhető, hogy a következő napokban hírek érkeznek a magyar devizahitelekkel kapcsolatban az Európai Bíróságtól és az Alkotmánybíróságtól, ami hatással lehet a forint és az OTP árfolyamára is – tette hozzá.

A Mol árfolyama 85 forinttal, 0,62 százalékkal 13 655 forintra csökkent, 612,0 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,23 százalékkal 4260 forintra esett, forgalmuk 2,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 19 forinttal, 6,23 százalékkal 324 forintra erősödött, forgalma 1,5 milliárd forint volt.

A Richter 52 forinttal, 1,29 százalékkal 3968 forintra gyengült, forgalma 3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1414,38 ponton zárt hétfőn, ez 4,90 pontos, 0,35 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Szolid zárás Európában

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,02 ponttal csökkent, 1300,09 ponton zárt hétfőn.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 19,87 pontos, 0,30 százalékos javulással 6591,55 ponton zárt. A frankfurti DAX-30 12,06 pontos, 0,13 százalékos mínusszal 9289,86 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 8,95 ponttal, 0,21 százalékkal 4237,13 pontra erősödött.

A milánói FTSE MIB-40 0,05 százalékot, a madridi IBEX-35 0,89 százalékot vesztett, az athéni ASE tőzsdemutató 0,43 százalékot nyert. Varsóban a WIG20 0,40 százalékkal 2411,36 pontra csökkent, de a Mol 1,04 százalékkal 194 zlotyra drágult.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 109,14 dollár volt, 43 centes napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 1,50 dollárral 917,50 dollárra emelkedett, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0082 dollárral 2,7407 dollárra csökkent az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1274,65 dollár volt a péntek esti 1262,45 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.