2014. február. 05. 18:32 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 05. 18:32 Gazdaság

A Richter húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 171,32 pontos, 0,93 százalékos csökkenéssel, 18 339,32 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 11,4 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője szerint semleges, enyhén mínuszba hajló hangulatú nap volt külföldön és a magyar piacon is, az utóbbin a Richter volt a "nehezék".

A Richternek nemcsak a szerdán publikált gyorsjelentése volt kedvezőtlen, hanem a társaság vezérigazgatója által ismertetett kilátások is. Ez mind a forgalmán, mind az árfolyam elmozdulásán érződött, majdnem 4 százalékot esett, több mint 7 milliárdos forgalomban – mondta a szakértő.

A többi papír ára nem mutatott nagy elmozdulást: az OTP kis mértékben erősödött, a Mol és a Magyar Telekom pedig kis mértékben gyengült, a forgalmuk sem volt jelentős. Hozzátette: az árak napközben voltak feljebb is, de a nap végére, amikor az amerikai piac kinyitott, kicsit visszarendeződtek, ami elsősorban az OTP-t érintette.

A tengerentúlon is enyhe, fél százalék körüli mínusz van. A nyugat-európai börzék a keddi zárás környékén oldalaznak, és ez volt jellemző a BÉT-re is, a Richter kivételével.

A forint árfolyama hektikus volt, reggel "brutálisan" erősödött, 306,50-ig lement az euró árfolyama, a nap végére 309,50 körülire emelkedett, de még így is bőven az elmúlt napok 314 forintos csúcsa alatt van. A szakértő szerint reggel Varga Mihály szavai hathattak nyugtatólag, az árfolyam az amerikai piac nyitása után kezdett "durvábban" gyengülni. A szerdán publikált nyugat-európai és amerikai makroadatok elmaradnak a várakozásoktól – mondta Sőre Balázs.

Varga Mihály egy szerdai sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a forint árfolyamváltozása miatt nem kell az idei költségvetést módosítani, idén is kézben tartja az államháztartás folyamatait a kormány, a hiány 3 százalék alatt lesz, és a piacok átmeneti ingadozás után meg fognak nyugodni.

A Mol ára 20 forinttal, 0,15 százalékkal 13 645 forintra csökkent, 776 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 20 forinttal, 0,48 százalékkal 4220 forintra erősödtek, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,65 százalékkal 304 forintra esett, forgalma 231,4 millió forint volt.

A Richter 170 forinttal, 3,76 százalékkal 4357 forintra gyengült, forgalma 7,1 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1393,59 ponton zárt szerdán, ez 3,69 pontos, 0,27 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

zöldhasú
Hirdetés