Ma sem tudott lábra állni a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 41,83 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 18 510,64 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,6 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Králik István, a KBC üzletkötője azt mondta: közepes forgalom mellett, a hétfői esés után a BUX kedden sem tudott korrigálni. Ennek oka a szakértő szerint, hogy mind az amerikai, mind a nyugat-európai piacokon csak szerény mértékű emelkedés volt a hétfői szintekhez képest.
Jelentős céges hír nem volt kedden, és a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek is csak szolid korrekcióról tanúskodnak – tette hozzá Králik István.
A Mol 215 forinttal, 1,55 százalékkal 13 665 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,72 százalékkal 4200 forintra erősödött, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,65 százalékkal 306 forintra esett, forgalma 206,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 12 forinttal, 0,27 százalékkal 4527 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 1389,90 ponton zárt kedden, ez 2,93 pontos, 0,21 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Európában is lassultak a piacok
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,09 százalékkal csökkent, 1271,79 ponton zárt kedden, 3,39 százalékkal az év végi értéke alatt.
Kedden a londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 16,39 pontos, 0,25 százalékos romlással 6449,27 ponton zárt.
A frankfurti DAX-30 58,61 pontos, 0,64 százalékos mínusszal 9127,91 ponton végzett.
Párizsban a CAC-40 9,70 ponttal, 0,24 százalékkal 4117,45 pontra erősödött.
A milánói FTSE MIB-40 0,60 százalékot, a madridi IBEX-35 0,30 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 0,37 százalékot nyert.
Varsóban a WIG20 0,67 százalékkal 2353,80 pontra csökkent, a Mol 0,05 százalékkal 192 zlotyra javult.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 106,11 dollár volt, 7 centes napi árnyereséggel. A gázolaj tonnánként 4,75 dollárral 902,75 dollárra, a normál benzin gallononként (3,78 liter) 0,0060 dollárral 2,6129 dollárra drágult az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.
Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1250,75 dollár volt a hétfő esti 1263,25 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.