2014. február. 03. 09:04 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 03. 10:11 Gazdaság

Mínuszban kezdte a hetet a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,15 pontos csökkenéssel, 18 947,09 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,06 százalékos gyengülés.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője a hétfői kereskedés nyitása előtt azt mondta: a pénteki komolyabb erősödés után enyhe, fél százalék körüli negatív korrekciót vár. A pénteken jelentősen emelkedő Mol, valamint az OTP esetében kisebb csökkenésre számít, míg a Magyar Telekom szerinte erős lehet – tette hozzá.

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese szerint a nemzetközi hírek inkább rontják a hangulatot, ezért inkább kivárásra számít a magyar tőzsdén.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 341,56 pontos, 1,83 százalékos emelkedéssel, 18 958,24 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 13,9 milliárd forint volt. A Mol 510 forinttal, 3,73 százalékkal 14 170 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 27 forinttal, 0,64 százalékkal 4240 forintra nőtt, forgalmuk 7 milliárd forintot tett ki.

Az európai értékpapírpiacokon vegyes, többségében gyenge indexekkel indult a kereskedés hétfőn, majd az indexek perceken belül pozitív tartományba léptek át.

A frankfurti DAX index 0,16 százalék emelkedést, a londoni FTSE-100 index 0,12 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,06 százalék csökkenést mutatott a kereskedés elején. Az indexek a nyitás után pár perccel azonban már 0,10-0,20 százalékkal emelkedtek.

A vezető euróövezeti vállalatok részvényeit követő gyűjtőindexek közül FTSE Eurofirst 300 index 0,10 százalék, az Euro Stoxx 50 index pedig 0,15 százalék csökkenéssel kezdte a napot.

Pénteken az indexek veszteséggel zártak, a londoni 0,43, a frankfurti 0,71, a párizsi 0,34 százalékkal csökkent. Az FTSE Eurofirst 300 index 0,24, az Euro Stoxx 50 index pedig 0,31 százalékkal gyengült.

zöldhasú
Hirdetés