Remekelt a BUX, nagyot ugrott a Mol
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 341,56 pontos, 1,83 százalékos emelkedéssel, 18 958,24 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 13,9 milliárd forint volt, a vezető részvények pluszban végeztek az előző napi záráshoz képest.
A BUX-ot a Mol húzta pénteken, majdnem 4 százalékos erősödéssel, így a magyar börze szembe ment a némettel, ahol a DAX index számottevően esett – mondta Miró József, az Erste Bank vezető elemzője. A Mol emelkedésére magyarázat lehet az a piacon keringő hír, hogy a horvát kormány hozzájárulna az INA eladásához, olyannyira, hogy a Mol tulajdonrésze mellett a sajátjából is értékesítene.
Az OTP 27 forintos emelkedése az olasz Banco Popolare horvátországi leánybankjának megvásárlásával függ össze. A piac ennyi emelkedéssel nyugtázta az üzletet – tette hozzá a vezető elemző.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvényüzletkötője azzal magyarázta a pénteki BUX emelkedést, hogy a hónap utolsó kereskedési napján ez rendszerint bekövetkezik. Napközben a forgalomban Magyarország a periférián volt, ezzel kapcsolatban az üzletkötő azt mondta: a nyugat-európai tőzsdék egyre inkább az amerikaihoz erősödnek, míg a kelet-európaiak azoktól leszakadva magukra maradnak.
A Mol 510 forinttal, 3,73 százalékkal 14 170 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 27 forinttal, 0,64 százalékkal 4240 forintra nőtt, forgalmuk 7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,97 százalékkal 310 forintra emelkedett, forgalma 1,3 milliárd forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 54 forinttal, 1,17 százalékkal 4680 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 3,8 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1403,88 ponton zárt pénteken, ez 11,57 pontos, 0,83 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.