Ma már csak kisebb pofont kapott a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 275,66 pontos, 1,45 százalékos csökkenéssel, 18 799,73 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a pénteki záráshoz képest.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője azt mondta: a nap kérdése az volt, hogy az itthoni és külföldi piacokon folytatódik-e a pénteki jelentős mértékű esés, ami nagy pofon volt a piacoknak, és ami után most mindenki próbál magához térni.
A BÉT vegyes képet mutatott, mindenki lejjebb zárt, mint pénteken, de a blue chipek közül csak az OTP gyengült jelentősebben. Az üzletkötő szerint jól mutatja a bizonytalanságot, hogy a magyar bankpapír mélyen kezdett, majd feljött nullára, és onnan "csapták vissza" a napi minimum környékére. Kiemelte, hogy az OTP a 4350 forintos mozgó átlag alatt zárt.
A külföldi piacokon szintén bizonytalanság van. A német index fél százalék mínuszban van, de volt ennél lejjebb és nullán is. Az amerikai piacon is megoszlanak a vélemények, a Nasdaq index 1 százalék mínuszban, a többi nulla körül van.
Az üzletkötő felhívta a figyelmet arra, hogy a pénteki esést fejlődő piaci devizaválság kísérte. Hétfőn, a török jegybank keddi sajtótájékoztatójának hírére azonban kicsit megnyugodtak a kedélyek, miután a befektetők arra számítanak, hogy kamatemelést jelentenek be.
Sőre Balázs a következő napok eseményei közül kiemelte: szerdán jelenti be az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, hogy folytatódják-e az eszközvásárlási program leépítését, és a következő napokban nagy cégek jelentései is várhatóak.
A Mol ára 135 forinttal, 0,97 százalékkal 13 830 forintra csökkent, 986,5 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 2,30 százalékkal 4250 forintra esett, forgalmuk 7,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 5 forinttal, 1,63 százalékkal 302 forintra gyengült, forgalma 471,4 millió forint volt.
A Richter árfolyama 44 forinttal, 0,93 százalékkal 4700 forintra csökkent, forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1385,11 ponton zárt hétfőn, ez 11,04 pontos, 0,79 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Európában sem volt növekedés
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,74 százalékkal csökkent, 1291,68 ponton zárt hétfőn, 1,88 százalékkal az év végi értéke alatt. Múlt szerdán újabb öt és féléves csúcsot döntött, de a hetet 3,25 százalékkal alacsonyabban fejezte be, mint az előzőt.
Hétfőn a londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 113,08 pontos, 1,70 százalékos romlással 6550,66 ponton zárt.
A frankfurti DAX-30 42,80 pontos, 0,46 százalékos mínusszal 9349,22 ponton végzett.
Párizsban a CAC-40 16,91 ponttal, 0,41 százalékkal 4144,56 pontra gyengült.
A milánói FTSE MIB-40 0,44 százalékot, a madridi IBEX-35 1,12 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 2,07 százalékot vesztett.
Varsóban a WIG20 1,25 százalékkal 2318,06 pontra csökkent, de a Mol 1,14 százalékkal 195 zlotyra javult.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 106,95 dollár volt, 92 centes napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 7,25 dollárral 908,00 dollárra, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0194 dollárral 2,6438 dollárra apadt az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.
Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1260,93 dollár volt a péntek esti 1266,45 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.