Azt eddig is tudtuk, hogy a politikában nem nagyon játszik a matematika, vagy legalábbis más szabályokat használnak, mint mi, halandók, de azt azért egy kicsit reméltem, hogy a legutolsó állami pénznyelő megaprojekt befejezése, a négyes metró után nem indul újabb agyrém – írja Zsiday Viktor befektetési szakértő friss blogjbejegyzésében.
Azt eddig is tudtuk, hogy a politikában nem nagyon játszik a matematika, vagy legalábbis más szabályokat használnak, mint mi, halandók, de azt azért egy kicsit reméltem, hogy a legutolsó állami pénznyelő megaprojekt befejezése, a négyes metró után nem indul újabb agyrém – írja Zsiday Viktor befektetési szakértő friss blogjbejegyzésében. A befektetési szakértő szerint pedig annak ellenére elindul a paksi bővítés, hogy tuti bukó.
Zsiday szerint – aki közben hivatkozik a Guruló Hordó blog idevágó bejegyzésére – matek egyszerűen nem jön ki, még a kormányzat által megadott számokkal sem. Ráadásul az ilyen megaprojektek jellemzően kétszer addig tartanak és háromszor annyiba kerülnek, mint tervezték, úgyhogy szinte bizonyos, hogy borzasztó károkat okoz ez is az országnak. Mindeközben a befektetési szakértő arra is felhívja a figyelmet, hogy az alternatív energiatermelés ára folyamatosan esik, és a palagázforradalom is komoly hatásokat fog még okozni.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.