2014. január. 03. 17:58 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 03. 17:56 Gazdaság

Egész nap kókadozott a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 73,79 pontos, 0,40 százalékos emelkedéssel, 18 626,19 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 3,524 milliárd forint volt, a vezető részvények közül a Mol és a Richter árfolyama csökkent, míg az OTP és a Magyar Telekom papírjai erősödtek a csütörtöki záráshoz képest.

A csütörtöki indexcsökkenést a magyar börze pénteken korrigálta, ami a nemzetközi trenddel megegyező volt – mondta Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője.

Hozzátette: lanyha forgalom mellett az OTP kivételével nem volt jelentős ármozgás. A kereskedés délutánig a negatív tartományban folyt, majd emelkedés kezdődött. Az OTP részvényei húzták maguk után a piacot.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője jó iránynak mondta a magyar tőzsdeindex csaknem 100 pontos emelkedését. A kereskedést pedig kiegyensúlyozottnak nevezte alacsony forgalom mellett. Ez utóbbit még az ünnepek hatásának tulajdonította.

A Mol árfolyama 50 forinttal, 0,34 százalékkal 14 470 forintra csökkent, 287,1 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 79 forinttal, 1,92 százalékkal 4199 forintra erősödött, forgalmuk 1,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,32 százalékkal 316 forintra nőtt, forgalma 231,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,12 százalékkal 4305 forintra esett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1361,01 ponton zárt pénteken, ez 28,01 pontos, 2,02 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

zöldhasú
Hirdetés