2013. december. 11. 18:07 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 11. 18:00 Gazdaság

A nap nyertese a Mol a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 197,09 pontos, 1,08 százalékos emelkedéssel, 18 433,59 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője az MTI-nek elmondta: a külföldi piacok enyhe mínuszban vannak. A magyar börze pozitív napot zárt, annak ellenére, hogy a forint gyengült: az euró 303 forint fölött is járt, aminek hátterében az euró erősödése áll, amely 1,38 dollár környékén van. 

A nap nyertese a Mol, amely több mint 2 százalékos pluszban tudott zárni, ez pedig jó hír az elmúlt hetek "szenvedései" után, de még mindig a háromhetes mozgóátlag alatt van, a papírnak 14 100 forint fölé kellene jutnia az üzletkötő szerint. Az OTP-nek, amely több mint egy héten keresztül lejjebb zárt, mint ahol nyitott, sikerült kijönnie az elmúlt napok eséséből, megcsillant a remény a további emelkedésre. A Magyar Telekom sem zárt rosszul, és a Richter is emelkedett, vissza tudott kapaszkodni a napokban elért csúcsa közelébe - tette hozzá.

A külföldi piacok enyhe mínuszban vannak, a csúcsoknál kicsit lejjebb, de a korábbi emelkedések során kialakult támaszok felett. A Mol 285 forinttal, 2,09 százalékkal 13 935 forintra erősödött, 770,9 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 10 forinttal, 0,24 százalékkal 4200 forintra nőtt, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,34 százalékkal 293 forintra csökkent, forgalma 1,0 milliárd forint volt. A Richter árfolyama 69 forinttal, 1,55 százalékkal 4529 forintra emelkedett, forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1239,75 ponton zárt szerdán, ez 5,35 pontos, 0,43 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.