Milliónyi borravalót hagy éttermekben egy titokzatos jótevő
Los Angelestől egészen Michiganig több ezer dollárnyi – kétszázezertől több mint egy millió forintig terjedő – borravalót hagy egy ismeretlen illető, vagy egy csoport az Egyesült Államok különböző éttermeiben, mindezen fizetésekről pedig fotókat is feltöltenek az Instagramra.
Los Angelestől egészen Michiganig több ezer dollárnyi – kétszázezertől több mint egy millió forintig terjedő – borravalót hagy egy ismeretlen illető, vagy egy csoport az Egyesült Államok különböző éttermeiben, mindezen fizetésekről pedig fotókat is feltöltenek az Instagramra – írja a Business Insider.
A képek tanúsága szerint ezertől ötezer dollárig terjedő borravalót hagy az illető különböző éttermekben, ráadásul mindezt 80-160 dolláros éttermi számlákra teszi rá, vagyis nem horror összegekért ebédel, vacsorázik (egy esetben ugyanakkor volt egy 6 ezer dolláros számla is, itt 5 ezer dollár volt a borravaló). Az egyik éttermi dolgozó elmondása szerint az egyik alkalommal három férfi fizetett, és mindannyian azt mondták, hogy Kaliforniából érkeztek.
A hírek szerint augusztusban bukkant fel az első ilyen borravalós eset, akkor egy fekete "Centurion" American Express kártyával fizetett valaki Utahban, ilyen kártyához pedig csak meghívásos alapon lehet hozzájutni, aki szigorú feltételeknek felel meg.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.