A nők mentik meg a hazai söripart?
Nőknek szóló sörreklámokkal, kisebb, de formatervezett üveges sörökkel jelentősen növelhetnék eladásaikat a hazai sörgyárak. A sörgyáraknak megérné nagyobb figyelmet szentelni a nőknek, hiszen 50 százalékuk vásárol és fogyaszt is sört rendszeresen, ám a férfiakkal ellentétben jellemző rájuk az impulzusvásárlás: többet és gyakrabban kísérleteznek a különböző termékekkel, 76 százalékuk 2-5 márkát is kipróbál évente, 18 százalékuk pedig ennél is többet.
Annak érdekében, hogy a 2011-ben mintegy közel 61 milliárd forint adót befizető, és közvetlenül 1700, közvetve pedig 26 ezer főt foglalkoztató sörszcéna növekedési pályára állhasson hazánkban, a sörgyáraknak érdemes lenne a sör hagyományos, 25-35 év közötti férfiakból álló célcsoportja mellett új vásárlóréteget, a nőket is megcéloznia, derül ki a Budapesti Gazdasági Főiskola női sörfogyasztási és -vásárlási szokásokat vizsgáló kutatásából.
A vizsgálat adatai szerint a megkérdezett nők fele rendszeresen iszik, háromnegyed részük pedig rendszeresen vásárol is sört. A válaszadók 41 százaléka a gyümölcsös sört kedveli a leginkább, míg az alkoholmentes sört a megkérdezettek egyáltalán nem fogyasztják, még akkor sem, ha vezetniük kell, ilyenkor inkább más italfélét választanak.
A sör a legkedveltebb |
Magyarországon az alkohol- és ezen belül a sörfogyasztás folyamatosan csökkenő tendenciát mutat. Míg 1990-ben az egy főre jutó éves sörfogyasztás meghaladta a 100 litert, 1995-ben már csak 74,6 liter volt, napjainkban pedig 66,4 liter. A csökkenő tendencia ellenére a KSH szerint a szeszes italok közül első helyen még mindig a sör (36,2 százalék) áll, 2010-ben pedig a bort (29,5%) megelőzték az égetett szeszes italok (34,3%) is. |
„A nők többsége kiváló társasági italként jellemezte a sört, jelentős részük nemcsak nyáron, hanem minden évszakban szívesen fogyasztja, bár általában egy alkalommal nem többet egy korsónál" – emeli ki dr. Totth Gedeon, a BGF Kereskedelem és Marketing Intézetének vezetője, a kutatás irányítója a felmérés okait. Éppen ezért a megkérdezett nők a kisebb, praktikusabb, akár 1-2 deciliteres kiszerelésű termékeket részesítenék előnyben. Különösen fontosnak tartják a csomagolást, kedvelik a csatos üveget és az egyedi design elemeket. A női válaszadók kiemelték, hogy a sörreklámok nincsenek rájuk hatással, ismerik ugyan, de nem szeretik azokat, mivel főként a férfiaknak szólnak. Úgy vélik, ideje lenne, hogy a sörgyárak végre a nőkhöz is szóljanak.
Érdekes módon a férfi vásárlókkal ellentétben a nők többségében nem azokat a sörmárkákat fogyasztják, amelyeket kedvenceiknek mondanak, jellemző rájuk ugyanis az impulzusvásárlás, választásukat alapvetően befolyásolják a pillanatnyi akciók, leárazások. Ennek megfelelően a férfiaknál kevésbé ragaszkodnak a megszokott márkákhoz, gyakrabban kísérleteznek. A válaszok alapján a női sörfogyasztók multimárkahűek: 76 százalékuk évente 2-5 márkát is megkóstol, sőt 18 százalékuk még ennél is többet 5-10 vagy akár 10 fölötti márkavariánst is kipróbál. Az egyetlen márkát fogyasztó nők aránya csupán 6 százalék.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.