Nemcsak a mondanivaló maga, hanem a közlő személye is fontos.
Úgy tűnik, nagyon is számít, milyen beszéddel áll elő március 15-én Orbán Viktor és Magyar Péter – és nem csak a saját táboruknak lesz fontos, mit, hogyan mondanak, kinek és miként üzennek. Ezt támasztja alá a Medián friss politikai felmérése, amely kitért a két politikus legutóbbi nagyobb beszédeinek, évértékelőinek fogadtatására is.
A felmérés egyik érdekes tanulsága, hogy a Fidesz a jelek szerint sikerrel tartja információs karanténban a saját szavazótáborának többségét, mivel Orbán szimpatizánsainak többségét vagy nem is érdekelte Magyar évértékelője, vagy nem is értesült róla – például, mert kizárólag a közmédiából tájékozódik.
A teljes népességen belül 35 százalék mondta azt, hogy ismeri mindkét beszédet, de a pártpreferencia alapján még nagyobb az eltérés a Fidesz–KDNP és a Tisza Párt szavazói között. A Medián mérése szerint a kormánypártiak mindössze 18 százaléka ismeri Orbán és Magyar beszédét, míg a Tisza-szavazóknál ez az arány 55 százalék.
Azoknak, akik mindkét beszéd tartalmát ismerik, 60 százaléka tiszás, és csak 16 százaléka fideszes. További 24 százalék pedig más párt szavazója vagy párt nélküli.
Markáns válaszok érkeztek arra a kérdésre, hogy “Orbán Viktor vagy Magyar Péter évértékelője foglalkozott inkább a magyar emberek valós problémáival”. A mindkét beszédet ismerők 78 százaléka vélte úgy, hogy Magyar beszéde rezonált inkább a magyar valóságra, és csak negyedannyian (19 százalék) érezték úgy, hogy Orbáné.
Ennél a kérdésnél még inkább tetten érhető volt a párt-, vagy a személy iránti szimpátia – ráadásul nagyon hasonló mértékben. A HVG számára készített Medián-mérés alapján a kormánypárti szavazók 96 százaléka szerint Orbán beszéde foglalkozott az emberek problémáival, míg a tiszások 99 százaléka érezte ugyanezt, csak éppen Magyar beszédénél.
Ami pedig tágabb értelembe véve a két politikus és pártjaik támogatottságát illeti, a Medián HVG számára készített friss pártprteferencia-kutatása azt mutatja, nincs érdemleges változás, bár a Fidesz–KDNP hajszálnyi erősödése és a Tisza Párt hasonló mértékű visszaesése azt eredményezte, hogy a tavaly november végi kimagasló Tisza-előnyhöz képest egy kicsivel összébb zárult az olló. Erről itt írtunk:
Magyar Péter évértékelőjéről egyébként itt írtuk meg, hogy azt jelzi, berúgta a kampánymotort, ráadásul “országértékelőjében” fenyegetett, lelkesített és ígért egyszerre. Orbán Viktor évértékelőjének szintén volt ígérgetős és fenyegetős része is, hiszen hadat üzent az LMBTQ-közösségnek és a civileknek, miközben adókedvezményeket is bejelentett. Részletes elemzésünk a miniszterelnök beszédéről itt olvasható: