Pluszban nyitottak az európai tőzsdék
Az elemzői várakozásoknak megfelelően emelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 index 0,19 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,18 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,26 százalékkal erősödött nyitáskor.
Napközben az eurózóna pénzügyminisztereinek találkozója, a német GDP-adat és a német Ifo gazdaságkutató intézet hangulatindexe befolyásolhatja a befektetői hangulatot.
Az elemzők felidézik, hogy az Ifo adatain belül az üzleti hangulatindex októberben 107,7 pontra emelkedett a korábbi 107,4 pontról. A német vállalatok mostanában magabiztosabbak voltak, mert több jel utalt arra, hogy élénkülni kezdett a német belföldi kereslet. A német DekaBank elemzői szerint csökkentek az európai adósságválságból eredő aggodalmak, és az is elképzelhető, hogy egyéves csúcsra emelkedik majd az üzleti hangulatindex.
Csütörtökön a londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 tőzsdeindex 0,25 pontos, 0,09 százalékos javulással zárt, a frankfurti DAX-30 index 5,99 ponttal, 0,07 százalékkal csökkent, Párizsban a CAC-40 index 14,47 ponttal, 0,34 százalékkal gyengült.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.