Megugrott az infláció Indiában, egyre drágábbak az élelmiszerek
Októberben csaknem háromnegyedéves csúcsot ért el, és meghaladta a 10 százalékot a fogyasztói árak növekedése Indiában a központi bank minden erőfeszítése ellenére. A kormányzati adatok szerint az élelmiszerárak 18 százalékkal nőttek, ezen belül a zöldségfélék csaknem 80 százalékkal kerültek többe, és több mint 10 százalékkal drágult az üzemanyag.
Az indiai rúpia árfolyama szerdán kéthavi mélypontjára csökkent, elsősorban azért, mert a múlt heti jó amerikai foglalkoztatási adatok miatt a befektetőkben ismét felmerült, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed talán már decemberben elkezdi csökkenteni az eszközvásárlásokat. A likviditásbőség apadása pedig érzékenyen fogja érinteni a feltörekvő gazdaságokat, köztük Indiát, mert az itteni piacok voltak a fő haszonélvezői az amerikai és más jegybankok által a piacra zúdított likviditásözönnek.
Indiaiak százmillióit, akik napi két dollárból tengődnek, különösen érzékenyen érintik a magas élelmiszerárak, mert ők jövedelmük felét alapvető élelmiszerekre költik.
Emellett növekedni látszik az az eshetőség, hogy az indiai gazdaság egy olyan veszélyes ciklusba kerül, amelyben a gyengülő valuta tovább növeli az inflációt, így rombolja a bizalmat, ami a rúpia további gyengüléséhez vezet.
Az indiai jegybank új elnöke, a két hónapja hivatalba lépett Raguram Radzsan az áremelkedés megfékezését nevezte elsődleges célnak, és a központi bank kétszer emelt az alapkamaton, amely most 7,75 százalék.
Gondot jelent, hogy a magas inflációval egyidejűleg lassult az indiai gazdaság növekedése: a második negyedévben 4,4 százalékkal bővült a GDP, ami messze elmarad a néhány évvel ezelőtti 8 százalékos átlagos növekedéstől.
Nagyvállalkozók az alapkamat csökkentésére sürgették a jegybankot, a központi bank kormányzója azonban úgy érvelt: hosszú távon az elszabaduló infláció nagyobb kárt okoz a gazdaságnak.
Elemzők szerint ugyanakkor nem biztos, hogy a kamatemeléssel meg lehet fékezni az élelmiszerárak emelkedését. Ezek ugyanis Indiában a leginkább az időjárástól - a monszunesők érkezésének és távozásának az időpontjától - függnek. Emellett káros hatása van a rosszul szervezett elosztásnak: az élelmiszeripari termékek csaknem harmada tönkremegy, mielőtt elér a piacra.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.